Költöztek

2022.01.08. 15:20

Új tárlat, új helyen - Az Eurohíd Alapítvány a Kapcsolatok Házában folytatja

Az esztergomi Eurohíd Alapítvány január 7-re hirdette meg idei első kiállítását, amely immár a főtéri Kapcsolatok Házában várja a szépre érzékeny közönséget.

Pöltl Zoltán

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

Ahogyan arról beszámoltunk, az esztergomi Eurohíd Alapítvány új helyszínre költözött. Az alapítvány kiállítássorozata az 8 évvel ezelőtt indult az esztergomi Várhegyen lévő patinás helyen, a déli bástyában kialakított Rondella galériában. Az első ilyen tárlat Szuharevszki Mihály festő nevéhez kötődik, akinek szervezésében tartották meg a nyitóeseményt, mely végül igen jól sikerült.

A népszerűségre való tekintettel a házigazda Vármúzeum továbbra is hellyel kínálta az alapítványt. 

A folytatásban már Mécses Éva Hilda képviselte a kiállítások szervezésében az Eurohíd Alapítványt, mely így évente tíz tárlatot rendezett az említett helyszínen. Ez ugyebár a nyolc évvel számolva egész ámulatba ejtő számot tesz ki, de a tartalom és a kiállítások látogatottsága volt az igazán jelentős. Az idézett nyolc­éves időszakban (és természetesen a folytatásban is) az a szempont érvényesült, hogy olyan alkotók mutatkozzanak be az esztergomi helyszínen, akik vagy művészeti végzettségük, vagy jelentős kiállításaik, díjaik, illetve szakmai és közönség általi elismertségük okán mondhatók professzionális művészeknek. A Rondellában így évről évre olyan egyéni és csoportos tárlatok kaptak helyet, melyeken fontos alkotók mutatkozhattak be műveikkel.

Új tárlat, új helyen - Az Eurohíd Alapítvány a Kapcsolatok Házában folytatja kiállítássorozatát. A főtéren álló komplexumba való beköltözés első jeleként máris meghirdették első itt tartandó kiállításukat. A stílszerűen Újrakezdés nevet kapott tárlaton a korábbi években szereplő alkotók mutatják be műveiket. A kiállítók között ott lesz Adorján Attila, Árvay Zolta, ef Zámbó István, Garay-Nagy Norbert, Haász Ágnes, Jankovics János László, Lichner Barbara, Lisányi Endre, Magyar János, Mécses Éva Hilda, Sándor József Attila, Szente Mónika és Zalubel István. 

A kiállításokon nem volt korosztályi, műfaji, stílusbeli kötöttség. Egyetlen kivétel az egyházi közelség miatt (innen ötven méterre áll a legnagyobb magyar főszékesegyház, az esztergomi bazilika) az volt, hogy nem kerültek bemutatásra erotikus, vagy más, hasonlóan „18-as karika” besorolású képzőművészeti és fotóművészeti produktumok. Az alapítvány ugyanakkor örömmel tapasztalta, hogy a főszékesegyházban a miséken résztvevő szemináriumi kispapok rendszeresen látogatták a Rondellában megrendezett kiállításokat, sőt, mint kiderült, olyan is volt köztük, aki képzőművészeti főiskolai végzettséggel bírt.

Az alapítvány és a Vármúzeum között tavaly decemberben ért véget a kapcsolat.

A házigazda intézmény más jellegű célra kívánja a jövőben használni a Rondellát. A kiállításszervezők a polgármestertől kértek és kaptak segítséget, Hernádi Ádám a főtéren álló, két éve megnyílt Kapcsolatok Háza új épületében ajánlott fel kiállítási lehetőséget. Az alapítvány örömmel fogadta el az ajánlatot, hiszen célja egyrészt a tárlatok megnyitása, másrészt a képzőművészeti, művészeti tevékenység köré szervezett közösség összekovácsolása volt, és ez itt az Esztergom belvárosa egyfajta közepének mondható Széchenyi téren jól megvalósítható. A megállapodás szerint a modern épületen belül az alapítvány a középrészt használhatja a különféle művészeti eseményekre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában