Költözniük kellett

2022.01.03. 08:20

Új helyszínre kellett költöznie az esztergomi rondellából a Rondella Galériának

December elején az Eurohíd Alapítványnak el kellett hagynia korábbi otthonát, ezért a szervezet januártól új helyen várja látogatóit.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Az Eurohíd Alapítvány még nyolc évvel ezelőtt költözhetett be az esztergomi vár rondellájába, ahol az elmúlt években számtalan színvonalas kiállítást rendeztek, emellett több olyan rendezvényt is megtartottak a falak között, melyek szélesebb közönséget vonzottak – írja az Infoesztergom, megemlítve többek között a Művészet Esztergomért Adventi Kiállítást és Vásárt, a koronavírus miatti korlátozásokra reflektáló Magam vagyok az örökös magányban elnevezésű tárlatot, az Esztergomi Kálváriák című összművészeti pályázati kiállítást, melyek egytől egyig nagyon népszerűek és sikeresek voltak. 

A Rondella Galériához szervesen kötődik a Rondella Alkotókör is: bár a tagok nem feltétlen ugyanabban a képzőművészeti ágban jeleskednek, a közös gondolkodás révén igazi közösséget alkotnak. A csoportba olyan nagy művészek is beletartoznak, mint Hager Ritta, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas textilművész, a szintén Kossuth-díjjal kitüntetett Aknay János festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, vagy például ef Zámbó István Munkácsy-díjas képzőművész. 

Az Infoesztergom azt írja, hogy a költözés nem jelenti azt, hogy változna a galéria szellemisége. Bár igaz, hogy januártól már a Széchenyi tér 14. szám alatt található Kapcsolatok Házában működik majd az alapítvány, továbbra is a megszokott minőségben rendeznek majd kiállításokat, programokat.

Fotókiállítás - A magyar művészek tárlatai mellett az elmúlt években igazi kuriózumok is megfordultak a galériában. Többek között Mario Blanco – Indonézia leghíresebb képző- és festőművészét a Távol-Keleten Bali Dalínak is nevezik – balinéz-indonéz témájú fotókiállítását is megtekinthették az érdeklődők Esztergomban. A tárlat a Budapesti Indonéz Nagykövetség támogatásával is érkezett a városba, a megnyitón Wening Esthyprobo Fatandari indonéz nagykövet is részt vett. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában