zene, zene, zene

2020.09.14. 22:45

Tehetségkutató fesztivált rendez a Peron A Vértes Agorájában

A 25. tehetségkutató győztese egy hárommillió forintos díjazású megmérettetésre juthat tovább. A versenyzőket szakmai és diákzsűri is értékeli.

Kemma.hu

Immár 25. alkalommal, alternatív, rock- és metálzenekaroknak rendez tehetségkutató fesztivált szeptember 19-én szombaton Tatabányán a Peron Music Alapítvány. A tatai Arcidra és a Quack, valamint a tatabányai vonatkozású The Whatevers is színpadra lép a szombati eseményen.

Pap Tibor, az alapítvány elnöke mellett Hudák Tibor titkár, a tehetségkutató főszervezője, valamint Cserteg István, a szervezet egyik alapítója tartott sajtótájékoztatót. Elhangzott: évek óta az Agorában szervezik meg a fesztivált, amely kiváló műszaki hátteret biztosít. A jelentkezők közül azok mérettethetik meg magukat a hétvégén, akik már kész, produkciószintű anyaggal rendelkeznek. Vannak, akik már korábban is próbálkoztak. A Quack például tavaly a második helyen végzett.

A zsűriben kiváló zenészek, a zeneipar szakemberei foglalnak majd helyet: Ruff Ferenc mellett Nagy Szabolcs, Árvai Krisztián Devon és Andrásik Remo. A Peron Mucic Alapítvány a tatabányai forduló mellett évek óta szervez határon túli fordulókat is Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Vásárúton, s Beregszász mellett Magyarkanizsán is.

Pap Tibor elmondta, hogy az első helyezett továbbjut az Öröm a zene nagy döntőre, amelyen a győztes hárommillió forintos díjat kap. Ennek egyharmadát hangszervásárlásra fordíthatják, a többiből az együttes ismertségét növelő projekteket valósíthatnak meg. A tatabányai fesztiválon a 4 tagú szakmai zsűri és a 25 tagú diákzsűri előtt az ország különböző pontjairól 13 formáció lép fel a Vértes Agorája nagytermében.

A produkciók után először a diákok értékelik a látottakat, majd a szakmai zsűri mond véleményt az előadásról. A hangszeres tudás, a dalszöveg és az összkép mellett kiemelten pontozzák az együttesek egyedi törekvéseinek megjelenítését.

Ezek is érdekelhetik