Hatévesen elhatározta, hogy zongorista lesz

Zongoraművész, és több mint harminc évig volt az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Nyugdíjba készül, de nem vonul vissza, a tanítást és a koncertezést folytatja. Dezső Mariannal beszélgettünk, aki a közelmúltban vehette át a zeneiskola sikeres működése kapcsán a Megyei Príma Díjat.

– Óriási öröm számomra ez a díj, amelyet a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) javaslata alapján vehettem át a zeneiskolában folytatott szakmai munkánk elismeréseként. Boldogan megyek nyugdíjba, hiszen ez az én tevékenységemnek is egyfajta elismerése. Adódott ugyanis egy lehetőség – a 40 éves korengedményes nyugdíj – és én éltem vele – fogalmazott. – Úgy érzem, a zenei oktatás most is nagy reform előtt áll, mint ahogy évtizedekkel ezelőtt, mikor mi alakítottuk, újítottuk. Ez a díj azt mutatja, hogy helyesen gondolkodtunk. Az új feladat azonban már a fiatalabbakra vár. Döntésemnek persze családi oka is van: két unokámmal – akik közül a kisebbik nemrég született – szeretnék több időt eltölteni.

–Gondolom, a zene sem marad majd ki az életéből.

– Többet szeretnék koncertezni, zongorázni és a tanítás sem maradhat el. Korábban felkért a neszmélyi művészetoktatási intézmény igazgatója, hogy indítsam el a zongora tanszakot. Akkor azt ígértem, ha nyugdíjba megyek, akkor számíthat rám. Szüleimnek évtizedeken keresztül volt itt szőlője, így emiatt is fontos számomra Dunaalmás és Neszmély. Szép iskolában folyik az oktatás, és bár a művészeti tagozat működési körülményei még nem olyan kiegyenlítettek, mint az Erkelben voltak, ugyanakkor izgalmas vállalás, hogy ismét van lehetőségem az alapoktól felépíteni egy rendszert, egy tanszakot. Más szellemiséggel és összefogással találkoztam itt az iskolavezetés, a kollégák, a növendékeim és a szülők részéről, ez szintén motivál.

Említette, hogy többet szeretne zongorázni is.

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy nem felejtettem el teljesen a szakmai tevékenységet. A Zeneakadémián Kocsis Zoltán növendéke voltam, a hangszeremet nagyon szeretem. Hangversenyekre is készülök. Legutóbb Komáromban, az Egressy Béni Zeneiskola szervezett egy koncertet Nemzetközi magyar zongoranégyes címmel, ahol Sebestyén Katalinnal (hegedű), Kóta Gergellyel (brácsa), Ribli Ilonával (gordonka) állhattam színpadra. A különlegessége abban állt, hogy Nagyegyházáról, Brüsszelből, és persze jómagam Tatabányáról készültem a koncertre.

A tatabányai zeneiskola 68 évéből 31 kötődik az ön nevéhez. Milyen volt az indulás?

– Működő rendszer élére kerültem 1987-ben. Sok fiatal és idősebb, tapasztalt, tehetséges művésztanárral dolgozhattam együtt. Ehhez próbáltam hozzátenni az én tudásomat, kreativitásomat, sok tehetséggondozó programot indítottunk, megyei versenyeket, pályázatokat írtunk, dolgoztunk ki, igyekeztem megfelelő módon reklámozni is az itt folyó tevékenységet. Az első vezetői pályázatom egy komplex művészeti nevelésről szólt. Aztán fesztiválokat, zenetörténeti előadásokat, iskolán kívüli programokat szerveztünk: Tavaszi Fesztivált, Őszi Kortárs Fesztivált. Kijártunk művelődési házakba, ahol hangszerismertető interaktív foglalkozásokat tartottunk növendékeink és tanáraink közreműködésével.

Változott a gyerekek és a pedagógusok létszáma?

– Amikor kezdtem, hozzávetőlegesen négyszáz gyermeket oktattunk, később az engedélyezett létszámot felvihettük 650-re. Ez az új tagozatok bevezetésének is köszönhető. 2004-ben indítottuk el néptánc és népi ének tanszakunkat, valamint Tatabányán több általános iskolában és Tarjánban is kihelyezett hangszeres oktatást szerveztünk. A tanárok létszáma nem nagyon változott, 30 körüli volt mindig. A csoportos szolfézs, zenetörténet, kamarazene, zenekari foglalkozások mellett elsősorban egyszemélyes hangszeres oktatás zajlik. Ez rendkívül hatékonyan tudja biztosítani a gyerekek fejlődését, ugyanakkor nagy felelősség a tehetséggondozói munkában.

Az elmúlt harminc évből mire emlékszik a legszívesebben, mire a legbüszkébb?

– Szakmailag és emberileg is meg tudtam, tudtuk tartani az iskolát. Hagyományokat vittünk tovább, és hoztunk létre újakat. Büszke vagyok a több generációt jelentő, zenét tanuló diákjainkra, akik közül sokan zenei pályát választottak és végzett zenepedagógusként visszajöttek zeneiskolánkba tanítani. Nagyszerű, kreatív tantestületünkre is szívesen emlékszem vissza, akikkel együtt magas szintű szakmai munkával, tehetséggondozással elértük, hogy Akkreditált Kiváló Tehetségpontként vagyunk jelen az ország zenei vérkeringésében. Emellett az évtizedek során kialakított kapcsolatrendszerre is jó érzéssel gondolok vissza, amely összeköt bennünket a megyei, országos és nemzetközi szintű művészeti tevékenységgel, intézményekkel. Úgy érzem, valamennyien büszkék lehetünk az elért eredményekre, talán sikerült maradandót alkotnunk!

A kezdetekről

Hatévesen a fekete-fehér tévéjükön egy lebegő függöny mellett látott egy zongorajátékot, Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét. Akkor határozta el, hogy zongorista lesz. Zeneművészetin, tanárképzőn, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakán végzett. 1977-ben Ki Mit Tud?-on indult, és kétzongorás kamarazene kategória második helyezést ért el, ám a zsűri döntése alapján részt vehetett a Varsó–Leningrád–Helsinki utazáson. Később a Zenetanárok Országos Liszt-versenyén is második lett.