kiállítás

2018.04.19. 14:00

Hiperrealista képeket fest a fényszobrász

Hérics Zoltán Munkácsy-díjas festőművész új kiállításán az emberek azt hihették, fotók kerültek a falakra, pedig...

P. P.

Hérics Zoltán Munkácsy-díjas festőművész néhány napja megnyitott kisbéri kiállításán néhányan szép képek helyett csak portréfotókat láttak a falakon. Aztán amikor közelebb mentek, elámultak. Kiderült ugyanis, hogy amit fotónak hittek, az tényleg festmény. Valamennyi a ma is élő művésztársait ábrázolja, köztük a súri származású Sárkány Győzőt.

Mindezt az 1970-es években Amerikából indult hiper-realista stílussal érte el, melynek lényege, hogy a fotókat benégyzetrácsozza, s az általa elképzelt méretben a festővásznat is. Ezt követően „kockáról” „kockára” haladva festi meg a képet, ami messzebbről nézve fényképnek látszik.

Ám Hérics Zoltán más különlegességeket is alkot. Mint azt megnyitóbeszédében Sinkovicz Zoltán polgármester is felidézte, először plakátokat készített. Azokat is olyan sikeresen, hogy 1973-ban megnyerte az országos pályázatot. Később fényszobraival varázsolta el a művészetek kedvelőit, melyek valóban különlegesek, hiszen nem igaziak, csupán illúziók, de így is kifejezőek.

Hérics Zoltán Munkácsy-díjas festőművész új kiállításán az emberek azt hihették, fotók kerültek a falakra, pedig...
Fotós: Mazán Tibor/24 Óra

 

Címkék#kisbér
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!