Bejelentés

2024.05.14. 11:20

Új gyorsétterem és világmárkák érkeznek Komáromba

Molnár Attila polgármester nemrégiben bejelentette, bevásárlóudvar épül a városban. Azt is elmondta, új gyorsétterem is érkezhet Komáromba.

Kemma.hu

– Városunk kimondva-kimondatlanul arra törekszik, hogy a régió egyik domináns, meghatározó települése legyen Észak-Komárommal közösen – hangoztatta a polgármester az új bevásárlóudvarról szóló videóban.

Új bevásárlóudvar épül Komáromban
Molnár Attila: Új bevásárlóudvar épül Komáromban
Fotó: Komárom / Forrás: Facebook

Arról is beszélt, a város gazdaságában nagy szerepe van az iparnak, akár a Mol városrészre, akár az ipari parki övezetre gondolunk, de a mezőgazdaság, valamint az idegenforgalom és a turizmus szerepet is hangsúlyozta.

– Fontos azonban a kereskedelem is, hiszen ha visszagondolunk, Komárom mindig kereskedelmi központként is funkcionált – hangoztatta a város vezetője. – Nem véletlen, hogy azok a nagy világmárkák, mint a KFC gyorsétterem is minket választott, illetve működik nálunk a Wolt ételszállító cég. Hamarosan pedig remélem egy új gyorsétteremláncot is bejelenthetünk.

Új bevásárlóudvar épül fel

Hozzátette, jelenleg a Lidl áruház mögött egy kerékpáros üzlet épül, amely szalonnal, szervizzel együtt várja majd a vásárlókat, valamint a közelben egy drogéria is helyet kap majd.

A Penny mögött bevásárlóudvar épül, amihez hasonlóért eddig Tatára, Tatabányára, vagy Győrbe kellett menniük a város lakóinak.

– Ez a helyszín lesz az az övezet, amely egyfajta kereskedelmi központként működik majd – mondta Molnár Attila. – Ha minden jól megy, az év második felében el is kezdődhet az üzletek kiépítése.

A város vezetője arról is beszélt, egyelőre még nem árulhatja el, milyen üzletek jönnek a Duna-parti településre, de amint lehetősége lesz rá, erről is tájékoztatja majd a lakosságot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában