2024.06.07. 11:27
Sötétségbe burkolózott Tatabánya: 58 lámpa nem ég az egyik városrészben
Elesett az Erdész utca, a Réti utca és a Vadász utca. Legalábbis a közvilágítás terén. Csaknem 12 kilométeren 58 lámpatestet találni, ami nem működik.
Összesen 11,76 kilométeres séta, 3 óra 24 perc jegyzetelés és 58 sötétségbe burkolózott lámpatest. Röviden így írható le számokban a dózsakerti közvilágítás Vejtey Miklós (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő szerint, aki egy séta alatt szűrte le a tanulságokat.

Forrás: Shutterstock
A felderítő séta eredményét néhány napja tette közzé a közösségi oldalán. Azt írja, a közvilágítás finoman fogalmazva nem a legjobb a tatabányai városrészben. Elég sok lámpa nem ég, köztük több régóta nem. A poszt mellé csatolta a bejárási nyomvonalat és a pontos címeket is, majd hozzátette, hogy a hibákat természetesen jelezte az ügyben illetékes polgármesteri hivatal felé, hogy továbbítsák azt az E.On áramszolgáltatónak. Egyebek mellett kitért arra is, hogy ha esetleg az ő listájából kimaradt valamelyik hibás lámpa, a környéken élők írják meg, vagy tegyenek bejelentést a [email protected] címen, vagy a hibabejelento.kozvil.hu-n.
A közvilágítás jár a köznek
Szerinte fontos olyan városvezetőt és körzeti képviselőket választani, akinek fontos a város, a városüzemeltetés is, illetve a saját körzetük is.
– Ezért ajánlom figyelmükbe a a Fidesz-KDNP jelöltjeit. Polgármesternek Gál Csabát, illetve Máthé Lórándot dózsakerti képviselőnek – tette hozzá.