Fejlődés

2024.05.24. 19:45

Több mint félmilliárdos fejlesztést ünnepelt az oroszlányi egészségügy +fotók

Komoly beruházás, több mint félmilliárdos fejlesztési időszak zárult le a bányászvárosban. Az Oroszlányi Szakorvosi Intézet egyebek mellett modern és korszerű eszközökkel is gazdagodott.

Kemma.hu

Több mint félmilliárdos fejlesztési időszak zárult le az Oroszlányi Szakorvosi Intézetben. Ezt jelentették be május 24-én az egészségügyi intézményben, az ünnepségen pedig Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár is részt vett.

Az Oroszlányi Szakorvosi Intézet több mint félmilliárdos projekt végéhez ért
Az Oroszlányi Szakorvosi Intézet bejárásán részt vett Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár is
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra

A megjelenteket Dr. Mézesné Dr. Lőrinczi Enikő köszöntötte, majd megnyitotta a rendezvényt.

– Mindig felkészült, kedves és a betegekkel együttérző szakemberek dolgoznak itt – így kezdte rendhagyó köszöntőjét Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője. Rendhagyó volt, mert a köszöntő szavak után a köszöneté volt a főszerep. Dr. Varju János főorvos szolgálatának szóltak a hála szavai, amiért kész volt segíteni a vármegyei, valamint a kisbéri kórház biztonságos betegellátásában is. Úgy fogalmazott, János volt mindennek a motorja.

Ezekhez a gondolatokhoz csatlakozott Dr. Takács Péter államtitkár is. Kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a lakóhelyhez közeli ellátások tekintetében. Ennek egy része – folytatta – az alapellátás, a másik pedig a járóbeteg ellátás.  Beszédében kitért arra is, hogy kiváló terep Oroszlány és a járóbeteg-ellátás egyik mintapéldája. Gondolt ezalatt az online időpont ellátó rendszerre, vagy éppen a digitális, e-receptre.

Az Oroszlányi Szakorvosi Intézet több mint félmilliárdos beruházása
Dr. Varju János főorvos időutazásra hívta az érdeklődőket.
Fotó: Hagymási Bence / Forrás: 24 Óra 

Dr. Varjú János bemutatóval készült a hallgatóságnak. A felvételek hűen bemutatták, hogy az 1982-ben átadott, és a 2003-ban 280 millió forintból felújított épületből hogyan lett a XXI. századi elvárásoknak megfelelő egészségügyi intézmény. A projekt 2023 februárjában indult, az összeg egy részét eszközvásárlásra fordították, jelentősebb forrást az infrasruktúra fejlesztésre, vagyis korszerűsítésre fordítottak.

Az Oroszlányi Szakorvosi Intézet 25 ezer ember egészségéért felel

A szakrendelő Oroszlány és a környező kistelepülések lakosaiért, 25 ezer ember egészségügyi ellátásáért felel. Harminc szakrendelő működik, 237 szakorvossal és 47 nővérrel. A pályázaton elnyert 680 millió forintból egyebek mellett bevezették a betegbehívó rendszert, valamint csúcskategóriás ultrahang és korszerű röntgengépek működnek, de nagyszabású informatikai fejlesztést is végrehajtottak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában