Makláry Ákos: tanúságot kell tenni arról, hogy van Isten

– Tavaly ünnepelte papságban eltöltött 25. évét. Az ezüstmisén Papp Miklós atya összefoglalta a jövőre vonatkozó feladatokat, s ebben az első az volt: „a görögkatolikus egyház dolga újra és újra felmutatni, hogy a papság szentsége és a házasság szentsége mennyire összetartoznak”. Hogyan, miként lehet ennek a szolgálatnak az egyensúlyát fenntartani?

– Szent II. János Pál pápa azt mondta, hogy az egyház két tüdővel lélegzik: a nyugatival és a keletivel. Mind a két közösségnek a hagyománya nagyon fontos. A keleti egyházaknál, amely alatt az ortodoxokat és a keleti katolikus egyházakat értem, megmaradt az az ősi hagyomány, hogy a már megállapodott férfiakat szentelik diakónussá és pappá. Így tehát a papszentelés előtt szabadon eldönthetjük, hogy házas emberként, családosként, vagy pedig cölebsz életformát vállalva szeretnénk szolgálni az egyházban. Ez a lehetőség akkor is megmaradt, amikor őseink elfogadták és elismerték a római pápát, mint az egyház fejét, tehát egyesültek a katolikus egyházzal. Hogy a kettőt hogyan lehet összeegyeztetni? Ez sosem tudatos, mert ez belülről fakad. Két szentségről beszélünk, amelyek nem versengenek egymással és nem oltják ki egymást, mert a házasság szentsége és az egyházi rend szentsége egymás mellett és egymásban létezik. Számunkra ez nem egy tudatos feladat, hogy a kettőt összeillesszük; házas emberként vagyunk papok, akiknek megadatik, hogy gyermekeket is neveljünk. Apaként, atyaként megéli azt is, hogy másoknak is az atyja, apja. Minden ifjú papnak kezdetben szokatlan az, hogy idősebb, 70-80 éves emberek hívnak atyának, de érezzük, hogy ez egy rendkívüli és felemelő megtiszteltetés, mert a lelki atyaság is atyaság. A lelki atya sokat tud meríteni a vér szerinti apaságból. Azzal, hogy emberéletek vannak ránk bízva, mint minden édesapára, minden szülőre, az tükröződik a lelki atyaságban.

– Az egyház és a hit kérdése folyton napirenden van. Ön szerint, hogyan vannak a magyarok a hittel?

– A hit, az istenhit sajnos Európában és a világ gazdagabb felén ma már sajnos egyáltalán nem magától értetődő. Sok évszázadon keresztül nem volt kérdés az Isten léte, és az sem volt kérdés, hogy valaki hívő vagy sem. A modern korban ez megváltozott, mert minden igazság és tapasztalat megkérdőjeleződött. Nemcsak a diktatúrákban, a fasizmusban és a kommunizmusban, hanem sajnos a jóléti és fogyasztói társadalomban is Isten-, vagy valláspótlékok helyeződtek az ember elé, amelyek legtöbbször anyagi természetűek. Az egyéni szabadság és a jólét mindenek fölött álló ideája elhiteti azt, hogy felesleges az Isten, mert képes az ember is Istenként működni. Ez ott van Ádám elcsábulásában, a bábeli torony történetében, de Krisztus megkísértésében is. Ma az ember megpróbálja magát Isten helyébe beletenni, és elhitetni azt, hogy a technológiai fejlődéssel mindent uralni tud. Sajnos ez az erő nagyon markáns, és sokan el is hiszik, hogy nincs szükségük Istenre, hitre, holott az ember természeténél fogva hívő. Hisz akkor, amikor felszáll egy buszra, hogy biztonságban van, és a sofőr elviszi a célhoz. Hiszünk akkor is, amikor beveszünk egy gyógyszert, hogy meggyógyulunk. A hit mindenütt ott van, s az ember hit nélkül nem ér semmit. Ám az istenhitet sajnos elűzték az emberek fejéből, szívéből. A pápák sokszor beszélnek Európa újraevangelizációjáról, ami számunkra azt jelenti, hogy tanúságot kell tennünk arról, hogy van Isten. Újra és újra elmondani, hogy létezik, és kapcsolatban vagyunk vele. Ez az evangelizáció, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége feladata, és minden keresztényé.

– Ön 2016-tól a KÉSZ elnöke. Milyen vállalásokkal vette át a szervezetet, és hogy értékeli, mekkora utat járt be a szervezet?

– Folyamatosan és gyorsan változó világban vagyunk, ez alatt a nyolc év alatt is annyi minden történt; a vírusjárvány, a háborúk, a világ ideológiai szétszakadása, hiszen látjuk, hogy egy újabb hidegháborúban élünk. A környezetünk nagyon sokat változott, az evangélium azonban változatlan. Nekünk keresztényeknek, és a KÉSZ-nek az evangelizációt szolgálva kell megtalálnunk, hogy a változásban hogyan tudjuk az állandót, a biztosat, a reményt, a hitet és a szeretetet megmutatni a világnak. Azt is fontos hangsúlyozni: a változás nem előnyünkre történt. Sajnos egyre több az emberekben a félelem, az elidegenedés, a magány és a lelki-szellemi deviancia. Viszont, ha csak cseppenként is akár egy-egy csoport, mint például a KÉSZ, egy adott településen közösségi és hitbeli tapasztalatot, élményt tud adni a környezetében élőknek, akkor már jó úton vagyunk. Mi ezt vállaltuk, ebben szeretnénk szolgálni a jövőben is.