2024.02.03. 20:10
Márciusban reflektorfényben a Jászai Mari Színház MOST FESZTiválja
Tizedik alkalommal szervezi meg a Jászai Mari Színház a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválr Tatabányán 2024. március 20-a és 24-e között. Öt napon keresztül monodrámákat és kamaradarabokat láthat a fesztivál közönsége, és egyéb, ingyenes programokkal is készül a tatabányai teátrum.
A versenyprogramban 5 monodrámát és 5 stúdiószínházi előadást, illetve versenyen kívül egy „zenés életpróbát” láthat a közönség, mely megmutat valamit abból a sokszínűségből, ami a vidéki, a határon túli és a független társulatok alkotóinak munkáját jellemzi.
A programban szerepel Szophoklész (Kreón) Antigoné című tragédiája. A Tér 12 Kulturális Egyesület előadása a Kamaraszínházban március 20-án, 18 órakor látható.
Jászberényi Sándor: A varjúkirály című drámáját a DANTE Közösségi Alkotótér és a Másik Produkció adja elő március 20-án 20.30 órakor.
Tatár Rózsa: Ady és Adél - Lázálmok az életünkből című monodrámája a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadásában március 21-én 18 órakor tekinthető meg.
Ugyanezen a napon 20.30 órakor látható Gerhard Dorfer-Anton Zettel: A Monarchia utolsó hóhéra voltam című monodrámája a Pécsi Nemzeti Színház előadásában.
József Attila Szabad-ötletek jegyzéke című monodrámáját az Ülj Közelebb Produkció mutatja be március 22-én, 17 órakor.
Fábián Péter Jókedvvel, bőséggel című szakmai értékelésé egy részben a győri RÉV Színház mutatja be a nézőtéri büfében március 22-én, 19 órakor.
Bán Zsófia EL! Karádyáda című zenés életpróbáját az Orlai Produkciós Iroda előadásában tekinthetik meg. A versenyen kívüli produkció március 22-én 21.30 órakor látható.
Az Önarclép bábbal című produkciót Anna Margit (1913-1991) festményei inspirálták. A bábelőadás a BBTE Magyar Színházi Intézet keretén belül készült, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadásában látható március 23-án, 17 órakor.
Kovács Dániel Ambrus Dehogy van jól című előadása a Neptun Brigád és a Füge Produkció közös alkotása, amely március 23-án, 19 órakor látható.
A Született: Wágner Emese a MaNNa Produkció, a Szentendrei Teátrum és a Füge Produkció előadása. Március 24-én 17 órakor látható.
Samuel Bailey Kutyabaj című színművét a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója, A darab március 24-én, 19 órakor tekinthető meg.
A MOST FESZT programjairól részletek a Jászai Mari Színház webes felületei olvashatóak.