Fél óra elteltével újfent rájöttem: a síelést a biciklizéshez hasonlóan sosem lehet elfelejteni

– Üdvözlöm! Értenek magyarul? – kérdeztem a hölgytől, aki éppen elhúzta a büfé kis ablakát.
– Igen, én egy kicsit beszélek! – felelte, majd segített jegyet venni a családnak. Egy kis matek következett, ugyanis 15 euró volt a síelés, 3 euró a szánkózás és még 10 eurót elkért a felszerelésért. Próbálta forintban kifejezni, bár nem tudta az aktuális árfolyamot, így maradt a közös európai fizetőeszköz. Egészen baráti, gondoltam, majd miközben elraktam a blokkokat, a hölgy felajánlotta, hogy segít a kölcsönzésben.

– Esztergomban nagyon szép a katedrális, jártam ott négy-öt alkalommal – mondta, majd a kis kölcsönző épületéhez sétálva elárultam neki, hogy egy magyarországi, konkrétan Esztergom melletti faluból jöttünk családommal.

Az emberek egy része szereti, ha különcnek számít egy adott környezetben, hisz az újdonság érzete, a váratlan szituációk és a nyelvi különbségek mind megemelhetik az adrenalin szintünket. Bevallom, mi is pusztán a kaland kedvéért utaztunk el Komáromcsehibe, jó ötven perc volt az út Esztergomtól. Sehol egy embert nem láttunk az utcákon, nem volt nagy élet a falvakban, csak néha jött szembe egy-egy kocsi, vagy egy kóbor állat.

Beletelt egy kis időbe, míg újra megszoktam a léceket. A bemelegítés közben összekacsintottunk azzal a felvidéki férfival, aki a kölcsönzőben tolmácsolt. Hiszen ahol nem értenek sem angolul, sem németül, ott bizony elkél egy határon túli magyar segítsége.

– Kapaszkodjon, mert hirtelen rántani fog egyet a felvonó! – mondta, majd mutatta, hogy pontosan hova álljak és hol fogjam meg. Kis híján hanyatt estem, de a második és harmadik körnél már rutinból oldottam meg a nulladik feladatot.

Bár a műhóval szépen meghintett Pallag-domb nem olyan meredek, mint egy piros jelű lejtő, azért élvezni a tetejéről a remek kilátást és szép kis szlalomot lehet rajta lenyomni. Mivel dél felé egyre inkább a plusz fölötti tartományban kacsingatott a hőmérséklet, a terep kezdett mind jobban kásássá válni. Persze, ez sem szegte a kedvét a síelőknek és a szánkósoknak – igen, ez egy olyan sípálya, ahol a műhóval behavazott domb felét bójával elkerítik a ródlizók részére, természetesen utóbbit is kipróbáltuk. Azért minimum egy plecsni kijárna a csupaszív személyzetnek, lelkes brigádnak, hisz akkor is ugyanolyan lelkesedéssel havazzák be a terepet, ha az enyhe telek miatt csak egy napra tudnak kinyitni a szezonban.