Hadsereg

2024.01.10. 17:45

Újabb „koronaékszerek” érkeztek a tatai dandárhoz

A most érkezett nagymacskákkal együtt már nyolc Leopard 2A7 HU van a tatai dandárnál.

Kemma.hu

Forrás: honvedelem.hu

A tatai dandár közösségi oldalán számoltak be arról, hogy újabb három darab Leopard 2A7 HU harckocsi érkezett a laktanyába. A honvedelem.hu is beszámolt az eseményről. Mint írták: „A magyar haderőfejlesztés koronaékszerei”, „az elrettentés gerince” és „a harcmezők királya” – többek között így hivatkoztak eddig a világszinten legmodernebbnek számító Leopard 2A7HU típusú harckocsira, amelyből ismét három darab érkezett meg a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz január 10-én.

Ezzel nyolcra bővült a magyar igények szerint fejlesztett harckocsik száma a dandárnál, a folyamat azonban korántsem ért véget, hiszen 2028-ig összesen negyvennégy darab érkezik hazánkba a high-tech haditechnikai eszközből az öt Wisent 2HU műszaki vontató és három Leguan 2HU hídvető harcjármű mellett. A 21. századi technika rendszerbeállítása, üzemeltetése és alkalmazása teljesen új szemléletmódot követel meg a katonáktól, az erre való felkészülést viszont elősegítették a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően már 2020-ban hazánkba érkezett Leopard 2A4HU típusú harckocsik.

Az eszköz páncélteste 7,7 méter hosszú, előrefordított löveggel a harckocsi hosszúsága 10,97 méter. A szélessége kiegészítő páncélzat nélkül 3,76 méter, magassága pedig 3,03 méter. Tűzerejéről egy L55A1 típusú, L55 űrméret hosszúságú, 120 milliméter űrméretű, Rheinmetall harckocsiágyú gondoskodik, amely lehetővé teszi a pontos tüzelést akár 5000 méterről is. A harckocsi rendelkezik továbbá egy 7,62 milliméteres párhuzamosított géppuskával, egy 12,7 milliméteres távvezérelt géppuskával, valamint 16 darab 76 milliméteres ködgránátvetővel, amelyek repeszgránátok kilövésére is alkalmasak.

Mint arról a Kemma.hu korábban beszámolt: még 2023 év végén, a decemberi hóesésben érkezett meg az első 5 Leopard 2A7 Hu harckocsi a tatai dandárhoz. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában