Nemzeti Bank

2024.01.06. 16:04

Komáromban született király és Kincsem is emlékérmet kap 2024-ben

Ebben az esztendőben is számos emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, többnek ezek közül pedig Komárom-Esztergom vármegyei vonatkozása is van, ezeket vettük górcső alá.

Kemma.hu

Kincsem mellett több híres lovat is "adott" a lósportnak Kisbér. Többek között Kisbért.

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

A „Középkori magyar aranyforintok” elnevezésű sorozat – a történeti hűség jegyében – V. László aranyforintja tematikában gazdagodik új érmékkel, köztük az év legértékesebb arany érméjével. V. László magyar király 1440. február 22-én Komáromban született és mindössze 17 évesen, nem sokkal házasságkötése előtt távozott az élők sorából. 

Az intézet Kincsem, a legendás magyar versenyló emléke előtt tisztelegve is bocsát ki érmét. Kincsem születésének helyét máig vita övezi, egyes dokumentumok szerint Kisbéren, mások szerint pedig Tápiószentmártonban született. Egy azonban bizonyos: a Komárom-Esztergom vármegyei Kisbérhez ezer szállal kötődik. Érdekesség: Tápiószentmárton honlapján az olvasható, hogy Kincsem náluk született. 

A jegybank Salkaházi Sára előtt is érmével tiszteleg. Salkaházi Sára a Szociális Testvérek Társasága apácanővére volt, csaknem száz magyarországi zsidó megmentője a nyilas rémuralom idején. A szegvári rendházhoz csatlakozhatott, de az 1930 pünkösdjén tett első fogadalma előtt néhány hónapot még Kassán töltött, ahol a helyi Karitászt szervezte. Két évvel később Komáromban végzett hasonló munkát. A nyilas rémuralom idején, 1944. december 27-én kivégezték. Salkaházi Sárát 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István-bazilika előtti téren avatták boldoggá, tízezres tömeg előtt. 

A komáromi önkormányzat Salkaházi Sára-díj néven ismeri el évről évre a szociális munka napja alkalmából azokat, akik sokat tettek a város szociális ellátása területén. Tavaly egyébként Vörösházi Tiborné Miklós Katalin önkéntes szociális segítő és Ravaszné Takács Márta, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálat intézményvezetője vehette át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában