Várakozás

2023.12.01. 19:44

Programok advent első hétvégéjére: lesz miből válogatni Tatabányától Tátig

Adventi, ünnepi és MIkulás-programokból sem lesz hiány Komárom-Esztergom vármegyében a hétvégén.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Impact Photography

Számos program vár minket advent első hétvégén Komárom-Esztergom vármegyében. A Komáromi Lovas Színház Mikulás Gálát tart december 2-án, Esztergomban is indul az adventi forgatag, és szintén szombaton Tatán az Ösvény Oktatóközpont mesés játékot szervez a Cseke-tónál. 

Tatabányán 3-án vár mindenkit a felsőgallai advent is, csakúgy, mint az ablaknyitogató a Megyeháza téren, vagy épp a Puskinban a bánhidai gyertyagyújtás, míg Komáromban többek között kézműves vásár az Arany 17 Rendezvényközpontban. Lábatlanon a Gerenday Közösségi Házban lesz adventi vásár és Mikulás-ünnepség vasárnap. A sportosabb programokat kedvelőket a STOP-Mikulás Futás várja délelőtt 10 órától.

Komáromban december 2-án immár harmadik alkalommal, a hagyományt őrizve rendezik meg Rüdiger-tó körül a nagy sikerű Jótékonysági Mikulás Futást, a Komárom-Európa Futó Egyesület szervezésében. Idén a Komáromi Rotary Club is támogatja a 9- órakor kezdődő rendezényt, ami nem verseny, hanem egy közösségi futás, amelynek lényege, hogy minél többen érezzék jól magunkat futás és beszélgetés közben. Pont ezért nevezési díj sincsen, viszont aki megteheti, az vigyen egy finomságokkal töltött Mikulás-csomagot vagy a csomagokba való falánkságokat. Ezeket általában gyermekeknek és hátrányos helyzetben élőknek juttatják el. 

A vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ mellett a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány, a PontMost Egyesület és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tatabányai szervezete tisztálkodószereket, higiéniai termékeket, csokoládékat gyűjt időseknek, egyedülállóknak, rászoruló családoknak. December 3-án, vasárnap délelőtt a Konzum Piacon, délután az adventi ablaknyitogatón várják az adományokat.

December 3-án, vasárnap kezdetét veszi a VIII. Oroszlányi Adventi Kulturális Programsorozat is. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban 14.30 órakor a Fénnyel Festők Fotóklubjának kiállítását nyitját meg, majd kezdődik a XXXII. Adventi Népdalköri Találkozó. Az adventi gyertyagyújtás után fellép a szabadtéri színpadon az oroszlányi Evangélikus Kórus, a DanceReform Showwtánc Egyesület, majd az All Comes Back formáció. Tatán is kezdődnek az adventi, ünnepi programok. Az Építők parkjánál  hangulatos kis adventi vásárt rendeznek be például kézműves termékekkel, finom ételekkel, forró italokkal, 3-án és 10-én pedig a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában