Kiállítás

2023.10.18. 11:50

Nyergesen adták át az Év háza díjakat, 6 épületet és tervezőjüket ismerték el

Kedden a nyergesújfalui Kernstok-villában nyílt kiállítás Az Év Háza Komárom-Esztergom Vármegyében című pályázatra beérkezett pályaművekből. Az eredményhirdetésen okleveleket vehettek át az Év háza díjjal és dicsérettel kitüntetett épületek tervezői.

Walczer Patrik

Az eredményhirdetésen csoportkép is készült

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Az építészet hónapja keretében megtartott rendezvényen Markos Anikó, a Komárom-Esztergom Vármegyei Építész Kamara elnöke köszöntötte a jelenlévőket, köztük Mihelik Magdolna polgármestert és Bálint Imre DLA Ybl-díjas építészt, a zsűri elnökét. Megjegyezte, hogy minden évben igyekeznek méltó helyszínt találni a díjátadónak, és most egy olyan épületre esett a választás, mely korábban szintén kitüntetést kapott. 

Mihelik Magdolna köszöntőjében kiemelte: a Kernstok-villa az egyetlen olyan nyergesújfalui műemlék, mely nem szakrális jellegű. Véleménye szerint ebből a szempontból is fontos volt a város számára, hogy az épület az önkormányzat tulajdonába kerüljön, melyet a felújítását követően új, közösségi funkciókkal láttak el. Végezetül gratulált a pályázaton szereplő alkotóknak és a kitüntetetteknek. 

Épületbejárás
A díjátadót és a kiállításmegnyitót követően Dankó Kristóf építész tervező ismertette a 2022-ben Év háza díjas Kern­stok-villa felújításával kapcsolatos tervezési munkálatokat és a megelőző kutatás eredményeit. Mihelik Magdolna az épület történetéről, korábbi és jelenlegi funkciójáról is beszélt a jelenlévőknek. A tájékoztató után Dankó Kristóf – mint a korábbi díjnyertes felújítás tervezője – vezette végig az érdeklődőket a villában, közben a helyiségek átalakítására és az anyaghasználatra is kitért. A szakmai nap kötetlen beszélgetéssel zárult. 

Bálint Imre elmondta, hogy a kamara által tizenötödik alkalommal meghirdetett pályázat keretében húsz pályamű került helyreállított vagy megépült épületként a zsűri elé, közülük hatot találtak méltónak a díjra, kettő pedig dicséretben részesült. Ezt követően részletesen bemutatta és méltatta a díjazott pályaműveket. 

Családi ház kategóriában megosztva egy komáromi és egy leányvári ingatlan nyerte el a díjat, előbbit Bencsik Balázs, utóbbit Kozma Zoltán György tervezte. Középület jellegű épület kategóriában a Dankó Kristóf által tervezett Esztergomi Piac érdemelte ki. A Műemlék, helyi védelem alatt álló épület kategóriában megosztva az esztergomi Szent István-kápolnát (tervező: Dr. Zsembery Ákos) és egy tatai lakóházat díjaztak (tervező: Markos Anikó, építész tervező munkatárs: Rigó Péter). 

A zsűri az Egyéb kategóriában a tatai tópartra Schenk Attila tervező által megálmodott Utcagalériát díjjal jutalmazta. Családi ház kategóriában dicséretet kapott egy esztergomi lakóház (tervező: Somody Zsolt, építész tervező munkatárs: Lux Éva), és egyéb kategóriában az esztergomi élményfürdőben található Tour­inform iroda és üzlet belsőépítészete (tervező: Iványiné Alberti Szabina). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában