2023.10.09. 13:55
Lili órásit énekelt: tökéletes Kovács Kati volt Széchenyi gyermelyi ükunokája +videók
Nem leszek a játékszered! című Kovács Kati dallal robbantotta fel a stúdiót ismét a gyermelyi tehetség, Széchenyi Lili a TV2 Sztárban sztár leszek! műsorában. Továbbjutott a kiváló előadással.
Hatalmasat énekelt ismét a gyermelyi tehetség
Forrás: TV2 Sajtószoba
Bányai Noémi is egy régi dalt énekelt, Zalatnay Saroltát idézte meg, s énekelte, hogy Nem várok holnapig!. A két lány fantasztikusan hozta az évtizedekkel ezelőtti dívákat, s ők kerültek végül egy csapatba, s közülük kellett választania a nézőknek.
– Idegtépő percek ezek – mondta Tilla Tilla műsorvezető. Majd megszületett a döntés és a gyermelyi kiválóság neve hangzott el. Ő jutott tovább. Kovács Kati dalával kapcsolatban az előadás előtti bejátszásból kiderült, hogy a régi Táncdalfesztiválokról Kovács Kati neve ugrott be neki. Kiemelte: elég közel áll hozzá ez a dal, amelyben Kovács Kati ősi erővel énekel, elképesztő energiákkal. Finomkodás nélkül énekli ki dühét.
– Számomra ez a dal azt jelenti, hogy merjünk kiállni magunkért – mondta Széchenyi Lili. Ugyanakkor hozzátette: nagyon nehéz volt számára mozdulatlanul végig énekelni a dalt. Úgy, ahogy évtizedekkel ezelőtt Kovács Kati tette.
Széchenyi gyermelyi ükunokája tarolt: Pápai Jocival megy az élő showba Lili +videók
Az eredmény azonban magáért beszélt: tökéletes produkcióval jutott tovább a tizenkilenc éves lány.