Döntés

2023.10.26. 07:19

Akár korcsolyapályát is kaphatnak az adventi forgatagba az oroszlányiak

Színesebbé tennék az oroszlányi adventi programokat a Szent Borbála téren, pontosabban a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár előtti teret - egyebek mellett erről is döntenek majd a képviselők. A pálya üzemeltetése havonta több mint 2 millió forint lenne.

Kemma.hu

Az oroszlányi képviselők október 26-án (csütörtök) 16 órakor tartják munkaterv szerinti ülésüket. Egyéb témák mellett arról is tárgyalnak, hogy korcsolyapályát terveznek az év végi ünnepi időszakban – írja az oroszlanymost.hu.

A városi honlapon közzétett előterjesztés szerint „A hagyományos fagyaszott jégpálya helyett (amely egyrészt ki van téve az egyre melegedő telek veszélyének, de főleg mert rettentő nagy az energia és vízigénye) a legtöbb település már az úgynevezett nútféderes, lapokból összeállítható műanyag pályákat használja, amelyet naponta egyszer egy felületkezelő anyaggal kell átkenni (az anyag glicerin alapú és nem hagy nyomot a ruhán).”

Az előterjesztés kitér a pálya méretére (10×20 méter), a kivitelezésre és az üzemeltetésre. A műanyag korcsolyapálya bérleti díja 200 négyzetméterben 1 hónapra bruttó 2 millió 100 ezer forint. Az ár tartalmazza az építés és a bontás költségét a tehergépjármű összes költségével és engedélyeivel, a felületkezelő anyagot a teljes bérleti időszakra, a palánkrendszert, 40 pár korcsolyát és korcsolyaélező gépet, valamint a pályakarbantartás betanítását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában