'Gusztus 20. a lépcsőn: zsíros kenyértől a kajakedzésig

A magunk mögött hagyott vasárnap kétszeresen is piros betűs volt. A munkahelyi szabad szombatok előtti világra még emlékezők körében az ulti terített, ritkán bejövő piros betlije, minden lapra vonatkozó elvesztése siker volt vasárnaponként.

Fenyvesi Károly

A mindent vivő rablóulti szintén. Aztán jött a másnap. A nem gyárban dolgozó iparosok egy-egy részének hétfő esténkénti keverése, koccintása, munkaátadása, átvétele egy-egy kocsmai asztalnál. Legutóbbi vasárnapunk állami ünnep is volt. Már régen nem kártyáztam. Augusztus 20. napját harminckét évvel ezelőtt az Országgyűlés úgymond kiemelt állami ünneppé nyilvánította.

Még távolabbra visszaugorva az időben nekem az ötlik fel, hogy anyukámmal ezekben a napokban elkezdtük, odafigyelő tekintetem kíséretében, becsomagolni az új tanévre társammá szegődő füzeteket. Nagy nyugi után lettem nézelődő szereplő. Sokat üldögéltem a nagykapu, kiskapu, az egyik oldalsó kerítésünk nélküli házunk bejárata előtti négy lépcsőfok csúcsán. Könyveket olvastam a sorokba, szavakba, gondolatokba teljesen belemélyedve. Az arra sétálók nagy többsége rám nézett. Kérdezett. Beszélgettünk.

Több műszakban dolgozó anyukám tányéron zsírral kent kenyereket tett mellém. Mindent beburkoltam. Úgymond károsan sovány voltam. Unokáim a vakáció utolsó napjaiban kajakosedzésekre, -versenyre készülnek. Más világ. Nem vastagabbak, mint én voltam. De sokkal izmosabbak. És sokkal kevesebbet olvasnak.