2023.08.24. 11:50
Becsületre, tiszteletre, szorgalomra nevelik a gyerekeket a komáromi karate edzőtáborban
Évtizedek óta nagy hagyományai vannak a Tempo Karate Egyesület nyári edzőtáborának.

Keményen edzettek a fiatalok a Tempo Karate Egyesület táborában
Forrás: 24 Óra
Fotó: Körtvéyfáy Dina
Filep Imre, az egyesület elnöke elmondta, 1989 óta rendezik meg ezt a programot, amelynek eleinte a koppánymonostori ifjúsági tábor adott otthont. Azonban már hosszú évek óta a Feszty Árpád Általános Iskolában „vendégeskednek”, idén mintegy nyolcvanan vettek részt a programon.
A reggeleket elméleti képzéssel indították, amelyet Filep Imre rendkívül fontosnak tart.
– Mi becsületre, tiszteletre, szorgalomra neveljük a gyerekeket – fogalmazott. – A legnagyobb bűn nálunk az, ha valaki kicsúfolja a másikat. Azt tanítom a fiataloknak, hogy legyen tartásuk, önbizalmuk. Ezeket az üzeneteket pedig nem száraz beszédekben, hanem érdekes, akár keleti történeteken keresztül juttatjuk el hozzájuk.
A tábor arra is alkalmat teremt, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyesület tagjait, a legidősebb résztvevő csaknem hatvanéves, a legkisebbek pedig csupán óvodás korúak. A fiatalok mintát látnak a felnőttektől arra vonatkozóan, hogy kell viselkedni, illetve együtt is edzhetnek a különféle korosztályok. Szabadtéri edzést is szerveznek, a hét pedig övvizsgával ér véget.
Filep Imre azt is kiemelte, ötéves kortól foglalkoznak az egyesületnél gyerekekkel. Vannak, akik már évtizedek óta ide járnak, akadnak, akiknek már a gyermekeik ugyancsak jönnek edzésre.