2023.06.22. 16:30
Nagyszabású összművészeti produkciónak tapsolhatott a tatabányai közönség
2500-an tapsoltak a tatabányai multifunkcionális sportcsarnokban a többszáz előadónak. A Carmina Burana kiváló zenei élménye mellé egyedi kortárs mozgásszínházi látvány tárult a közönség elé.

Összművészeti produkciónak lehettek részesei a nézők
Forrás: Facebook/Bencsik János
"Köszönjük! Nagy élmény volt. Nagy élmény volt, mert fantasztikus összművészeti produkcióban lehetett részünk. Nagy élmény volt, mert amikor országházi - debreceni - padszomszédaim említést tettek a lehetőségről, már csak kettő hét állt a szervezők rendelkezésére. Hittem is meg nem is, hogy ennyi idő alatt minden összeállhat és a tanszünet első napjaiban a Közönség is megszólítható.
És igen, összeállt, olyannyira, hogy 2500–an önnepelhettük a muzsikát és a táncot. Fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt. Ez is a Tatai–medence arca. A szebbik arca - tudatta kvetőivel Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője közösségi oldalán. Hozzátette: a “nagyvonalú” produkció három alkalommal kerülhet színpadra a szakminisztérium támogatásával. Debrecen után, másodikként Tatabánya kapott rá lehetőséget. "
A multifunkkcionális sportcsarnokban ez volt az első összművészeti, több száz előadó közreműködésével bemutatott darab. Hatalmas kivetítők vitték közelebb a több ezer nézőhöz az óriási színpadon zajló zenés, táncos produkciót.
Vezényelt Debrecen város főzeneigazgatója: Somogyi–Tóth Dániel, s nagyszerű énekesek működtek közre: Rendes Ágnes, Szerekován János, Kendi Lajos, valamint a 100 éves centenáriumát ünneplő Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus kiegészülve a debreceni Csokonai Színház énekkarával, valamint a Lautitia Gyermekkarral. Cirkuszi mutatványosok, táncosok, artisták, ütősök színesítették a programot és tették különleges, nem mindennapi élménnyé a zenét.