Feltörekvő

2023.06.18. 10:33

A tardosi színészpalánta már a Vígszínházban is fellépett

Színpadra termett a tardosi Recsák Norbert, aki az óvodai versmondástól a Vígszínház színpadáig jutott.

Kemma.hu

Recsák Norbert első szerepében, a Valahol Európában musical egyik bandatagjaként

Forrás: 24 Óra

Fotó: G. D. V.

Már óvodában is felfigyeltek Recsák Norbert tehetségére, így rendszeresen szerepelt ünnepségeken, ballagáskor. Nem volt ez másképp az iskolában sem, ahol nem hiányozhatott az ünnepségekről az ő szavalata. Több szavalóversenyen is indult, legutóbb egy online megmérettetésen, ahova az egész világról küldhettek be magyar gyerekek videókat. A szakmai zsűri végül a több száz versből a legjobb harmincat választotta ki, amikre különböző oldalakon szavazhatott a közönség. A tardosi diák végül az előkelő második helyezést érte el. 

De Norbi már a színpadon is kipróbálhatta magát. Igaz, egyelőre csak kisebb szerepben, azonban annyira megtetszett neki a színpad, hogy úgy döntött egyszer színész lesz. 

– Még 2020-ban hirdette meg a tatabányai Jászai Mari színház, hogy gyerekszereplőket keres a Valahol Európában musicalbe. Végül az egyik bandatag szerepét kaptam meg. Sajnos önálló szövegem nem volt, a kórusban énekeltem. Még általános iskolába jártam, de mivel a próbák nyáron kezdődtek, így nem zavarta a tanulást. A darab bemutatója augusztus végén volt, és havonta 2-3 alkalommal adtuk elő - emlékszik vissza Norbi, akit iskolatársai is megnéztek a színházban. 

Norbi, a Valahol Európában musical egyik bandatagjaként
Fotó: G. D. V. / Forrás:  24 Óra

– A pandémia miatt az iskolatársaim már csak akkor jöttek megnézni, amikor már középiskolába jártam. De igy is nagyon jó érzés volt látni őket a közönség közt ülve. Mosolyogtak és mutogattak, hogy nézd, ott a Norbi - mosolygott a tardosi színész palánta, aki szerencsére nem esett ki a szerepből, mint mondta: játék közben kizárja a közönséget és csak a feladatára koncentrál. Sajnos a darab csak két évig volt műsoron, így Norbertnek egy időre búcsúznia kellett a színháztól.

– Az idei tanévben a Vígszínházban meghirdettek egy drámacsoportot, ahova jelentkezőket vártak. Nagyon örültem, amikor decemberben kiderült, hogy engem is beválasztottak. Hetente voltak foglalkozások Budapesten. Az egyik feladatunk az volt, hogy írjunk egy saját darabot ami az ifjuságról szól, a gondjainkról, az életünkről. Azokról a jelenlegi társadalmi problémákról, amik a mi korosztályunkat érintik. Természetesen segítséget is kaptunk hozzá. Egy hosszú versgyűjteményből kellett mindenkinek kiválasztania sorokat, amik legjobban meghatározzák őt, és ezekből kellett összerakni egy személyes monológot. A végén annyira őszintére sikerültek, hogy többen is elgondolkodtunk, hogy ki merünk-e állni a szüleink, barátaink elé és elmondjuk-e a szöveget. de végül támogattuk egymást és ez egy igazi bátorságpróba volt és nagyon sokat tanultunk és kaptunk is ettől a szereptől - magyarázta Norbi, aki jelenleg a TSZC Mikes Kelemen Technikum és Szakgimnáziumban tanul jelenlegszínház- és rendezvénytechnikus szakon. 

Norbi és a közeli hozzátartozói
Fotó: G. D. V. / Forrás: 24 Óra

– Jelenleg főleg a színházi háttérmunkáról tanulunk, engem legjobban a hangtechnika érdekel. illetve a díszlettervezés. Nyáron két táborba is megyek majd, az egyiket a Déryné társulat szervezi, akik az egész országba járnak fellépni. A másikat pedig a székesfehérvári Vörösmarty színház. szeretném, ha minél több társulattal, színésszel, rendezővel megismerkedhetnék, hátha eszükbe jutok majd egy darab kapcsán. Sajnos a gyerek szerepekhez már idős vagyok. Az egyik vágyam, hogy a Pál Utcai Fiúkban szerepelhessek, ahhoz viszont meg még fiatal vagyok. Így most tanulással és képzéssel szeretném tölteni ezt a pár évet. És még nincs kizárva, hogy a színművészetire megyek tovább az érettségi után - tervezgetett Norbert, aki úgy gondolja, hogy hobbi festő édesanyjától örökölte művészet szeretetét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában