Böjtnapló, a 33. nap: Elfelejtett fejezetek

Az úgy történt, hogy reggel futottam. Fotóztam is a tatabányai tónál, retinámba égett sok-sok pillanat. Csodás volt az idő, csicseregtek a madarak.
Aztán ejtőztem egyet az erdőben. Most már napról napra szebb a táj, ébred a természet. A nap továbbra is sütött és a madarak még mindig csiviteltek.

Este pedig úsztam. Egy év sajnos kimaradt, így meg pláne büszkén hagytam magam mögött a medencét, hogy megállás nélkül tempóztam.
Egész nap az motoszkált a fejemben, mi maradt el. Egy pillanatnyi érzés volt. Elhessegettem. Pedig már a nap sem sütött és a madarak sem énekeltek.

Aztán ízlelgettem a napi menüt: szárított paradicsom pirítóssal, afrikai harcsa és céklachips meg egy kis édesburgonya, vacsorára avokádó. És ez adott lendületet: a böjtnapló maradt el. Az is lehet, hogy inkább már természetessé vált?!

Jövő vasárnap van hivatalosan is az utolsó napunk. Nekem és a böjtölő gyomromnak. Vagy az lesz az első? Hiszen akkor már semmi sem lesz kötelező. Választhatok. Megtartom vagy visszatérek a régi élethez? Az biztos, hogy új időszámítás kezdődik.