Mozgás

2023.02.17. 11:32

A békéért futottak a tatai katonák az Öreg-tó partján (videó, fotók)

Tatán, a Kastélytéren gyülekeztek a tatai katonák péntek reggel, hogy a a nemzetek hadseregei közti békét népszerűsítsék.

Goletz-Deák Viktória

Mintegy 450 futó teljesítette a négy kilométeres távot

Forrás: 24 Óra

Fotó: Goletz-Deák Viktória

Ismét futócipőt húztak a béke népszerűsítéséért a katonák. A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie − CISM) 1948 február 17.-én alakult, hogy a sporton keresztül népszerűsítse a békét a nemzetek hadseregei között. 2006 óta a CISM tagországok katonái közös futással ünneplik meg az évfordulót, amelyhez a Magyar Honvédség 2015-ben csatlakozott. 

A Klapka György 1. Páncélosdandárnál is minden évben részt vesz a nemzetközi akcióban. Idén Tatán, a Kastélyéren mintegy 450 fő gyülekezett. A csapat magja, több mint 300 fő a tatai dandár katonáiból tevődött össze. De érkeztek futók a dandár két kadétiskolájából, illetve több tatai középiskola, és hivatásos tűzoltó is csatlakozott. 

Az eseményt Tóth István ezredes, tatai dandárparancsnok nyitotta meg, aki köszöntötte a futókat. A parancsnok egyébként később szintén rajthoz állt. Ezután kezdődött a közös bemelegítés, hogy elkerüljék az esetleges sérüléseket. Reggel 9 órakor végül elindult a csapat, akik közösen, alakzatban futották le a négy kilométeres távot. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában