Aktív befejezés

2023.01.07. 14:52

Éjszakai túrával zárták az óévet az epöliek

A helyi hagyományoknak megfelelően a falubeliek újra az Extremo Anno éjszakai túrával búcsúztatták el az óévet, melyen ezúttal harmincegyen vettek részt – tudtuk meg Molnár Viktortól, az Epöli Értéktár Bizottság elnökétől.

W. P.

Forrás: Shutterstock

Mint arról korábban beszámoltunk, az Extremo Anno éjszakai túra ötletét évekkel ezelőtt Kovács Gábor bizottsági tag vetette fel társainak. A kezdeményezés idővel egyre népszerűbb lett: a túra éppen aktuális útvonalát 2021-ben a nyirkos, saras időben csak tizenhárman teljesítették, addig a mostani alkalmon jóval többen ragadtak bakancsot.

Érdekesség, hogy a nyolcévesektől kezdve a tinédzsereken át a felnőttekig több korosztály kirándult együtt, és mindig az életkortól és a csapat összetételétől függ, hogy milyen utat járnak be. Ugyanakkor a szervezőknek a kíváncsi gyermekek jelentik a legnagyobb értéket, így örülnek, ha a fiatalok séta közben új információkat tudhatnak meg Epöl gazdag helytörténetéből. 

Molnár Viktor elmondta, hogy a faluközpontból elindulva a Szőlőhegy felé vették az irányt, majd megpihentek a Szent Vince-szobornál, ahol koccintottak, megkínálták egymást bejglivel, illetve sós süteményekkel is. Ezután egy szebb, jobb, egyben békésebb új év reményében egymás szemébe nézve kezet ráztak. 

A pihenőt követően az úgynevezett „Birodalmi úton” érkeztek meg a Szarkaberekhez, ahol a kisebb gyerekektől elköszöntek, majd a többiek felmásztak az Epöli sziklák néven ismert csúcsra. Érdekesség: ez a hely szerepelt 3 éve a lapunk által indított, „A megye 7 csodája” elnevezésű játék közönségszavazásán is. Bár a túrázók a tejszerű köd miatt nem gyönyörködhettek az éjszakai panorámában, ennek ellenére a maradandó élmények miatt jó hangulatban térhettek haza.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában