2022.12.07. 11:52
A helyi bányászokra és a bányászatra emlékeztek Vértessomlón
Szent Borbála naphoz kapcsolódóan a több éves hagyományt folytatva a helyi bányászokra és a bányászatra emlékeztek a településen.

Koszorúzást tartottak a településen
Forrás: 24 Óra
Fotó: www.vertessomlo.hu
Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd a helyi temetőben a bányász emlékfalnál folytatódott, ahol Igó István polgármester köszöntötte a megjelenteket, Várgesztes polgármesterét, Rising Károlynét és a tatabányai szakszervezet vezetőjét, Vasas Mihályt és Balogh Józsefet. A vértessomlói dalkör nyitotta meg a műsort, a polgármester egy történelmi visszatekintést nyújtott a hallgatóságnak. Elmondta, hogy Vértessomló és környékének élete összeforrt a szénnel, a szénbányászattal. Az itt lakó bányászok és leszármazottaik számára a bányászat nem csupán kultúra, de érzelmi kötődés is, ezért tisztelet és megbecsülés illeti az élőket, s a már eltávozottakat.
Igó István ezután a helyi bányaművelési munkálatokról beszélt, ami 1780-ban kezdődött az Eszterházy uradalom utasítására az úgynevezett régi bánya telepítésével. Azonban a helyi szénbányászat fejlődését korlátozták a közlekedési nehézségek, a viszontagságos évek és a szükséges technikai felszerelés hiánya, így 1893 tavaszán beszüntették a munkát. Szerencsére a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. akkori putnoki bányaigazgatója Hoensch Ede kezdeményezésére Vértessomlón újra beindították a szén keresését, és így tárták fel Síkvölgypusztán 1895-ben a tatabányai szénmedencét, és alapozták meg a magas színvonalú tatabányai szénbányászatot.
A polgármester hozzátette, hogy ma is kötelezettségünk bányászainkra, a balesetek és a sújtólégrobbanások áldozataira emlékezni. A településen 29 évvel ezelőtt Batin József kezdeményezésére tartották az első Borbála napi szentmisét és koszorúzást – számolt be a település a honlapján.