2022.10.14. 07:00
Új kincsek kerültek a Megyei Értéktárba
A Komárom-Esztergom Megyei Értéktár bizottság legutóbbi ülésén, egyhangú döntéssel, újabb négy értéket vettek fel szűkebb hazánkban lajstromba. Ezzel a megyei értékek száma immár kereken kétszázra emelkedett.
Megyei Értéktár
Forrás: Beküldött
A megyei értéktár bizottság legutóbbi ülésén ismét megalapozott döntéseket hozott. Most elsősorban úgynevezett szellemi értékek, szellemi és kulturális örökségünk részeit képező kincsek kerültek lajstromba. Ezzel is bizonyítva, hogy nem csak épített és természeti örökségeinkre lehetünk büszkék.
Dorogról két javaslat érkezett, és a bizottság tagjai mindkettőt egyhangúlag támogatták. Az egyik dr. Till József orvosi hivatás mellett kifejtett művészeti és tudományos munkássága volt. Till doktor kiemelkedő grafikai tevékenységet végzett, számtalan rajz- és akvarellsorozatban örökítette meg tájélményeit. Mint hangsúlyozzák, nagyszabású, nagyhatású és maradandó volt a halbiológia területén kifejtett szakmai munkássága is.

Forrás: Beküldött
A második ajánlásnak köszönhetően dr. Zsembery Dezső hely- és művészettörténeti munkássága is megyei értékké vált. Zsembery doktor szintén sikeres orvosi pályafutása közben, mellett kiemelkedő szerepet játszott Dorog és környéke orvoslástörténetének kutatásában és feltárásában.
Közben képzőművészeti érdeklődése folytán szorgalmasan vizsgálta és mutatta be a helyi mesterek tevékenységét és munkásságát is. Helytörténeti munkái, gyűjteménye, kezdeményezései maradandó alkotásai Dorog és a régió kultúrtörténetének.
Szervátiusz Tibor Táti Ister-pár szobra és a Táti Nemzeti Összetartozás emlékműve ugyancsak a kincsestárba került. A kiváló művész egyik legnagyobb magyarországi alkotása stílszerűen a táti Kis-Duna partjára került, hiszen a neve is – Ister – a Dunát jelenti. A 2010-ben avatott Nemzeti Összetartozás emlékművén Szervátiusz Tibor bronztáblája kapott még helyet, rajta az elszakadt országrészek szoros összetartozását jelképező családábrázolással.

Forrás: Beküldött
A kétszázadik érték neve, a Razabra, egy különleges megyei termékmárka elnevezése. Tatai műhelyében Zábráczki Dóra 2014 márciusa óta tervez és készít táskákat, ruházati kiegészítőket bőrből. Mára sikerült megvalósítania egy egyedi Magyar Kézműves Termékmárkát, a Razabra®-t, amely a népi bőrdíszmű és a modern bőrdíszmű harmonikus egyvelege.

Forrás: Beküldött
Egyszerre jeleníti, illetve ötvözi a hagyományőrzés elemeit, és az aktuális divatirányzatokat. Október elején, Oroszlányban, a megyei önkormányzat Megyehét elnevezésű rendezvényén, emléklapot vehettek át az idei év során megyei értékké vált javaslatok beküldői és érintettjei is.