Tábor

2022.08.01. 16:39

Varázsvilágba kalauzolták a komáromi gyerekeket

A Csudijó Egyesület varázsvilágba kalauzolta vendégeit a napokban rendezett táborzárójukon, amelyen Harry Potter tematikájú táborukat zárták le.

Körtvélyfáy Dina [email protected]

Forrás: 24 Óra

Fotó: Kötvélyfáy Dina

A Harry Potter az egyik legnépszerűbb a Csudijó táborai közül, tudtuk meg Szarkáné Kis Katalintól, az egyesület egyik vezetőjétől. Már tavaly is volt hasonló tematikájú tábor, de a helyek idén is pillanatok alatt beteltek. A záróesemény azonban nem csak a táborozók számára volt nyitott, bárki ellátogathatott közéjük.

Bodor Zoltánné Narancsik Éva táborvezető lapunknak arról számolt be, pedagógusként mindig odafigyel arra, mi érdekli a gyerekeket. Mint mondta, a Harry Pottert imádják, így jött az ötlet, hogy tábort is lehetne szervezni ezzel a tematikával. Hozzátette, minden évben igyekeznek a témán belül kicsit megújulni, épp ezért ebben az esztendőben Trimágus Tusát is rendeztek, de kviddics bajnokság is szerepelt a programban.

A dekoráció is megidézte a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolát. A bejáratnál a varázsvilág börtönének egy őre, egy rémisztő dementor „lebegett”, amelytől a kisebbek inkább el is húzódtak. A Harry Potterből megismert népszerű karakterek sem hiányoztak. Eljött például a félszemű Alastor „Rémszem” Mordon, aki a népszerű könyvsorozatban egy híres auror volt. Ők a varázsvilág titkosügynökeinek is mondhatók. 

De nem hiányzott a barátságos Hagrid, Roxfort vadőre, aki különféle izgalmas, mágikus lénnyel ismertette meg a kicsiket. Készültek izgalmas varázsfőzetek is, az udvar hátsó részén pedig Harry Potter vezette be a résztvevőket a varázslók népszerű sportjának, a kviddicsnek a rejtelmeibe. Nem hiányozhatott természetesen a Roxfort egykori igazgatója, Albus Dumbledore sem, sőt, még a Harry Potter világának főgonosza, Voldemort is felbukkant a színen.

A szervezők kézműves foglalkozással is készültek, a gyerekek festettek, baglyot, rivallót, repülő kulcsokat készíthettek. Volt emellett arcfestés, csillámtetkó készítés, kividdics edzés, varázslósakk és tombola. 

Mivel a mai gyerekek otthon vannak az informatikai eszközök világában, QR-kódos feladatok is várták őket. Egy ösvényen kellett végighaladniuk, és beolvasniuk a kódokat a telefonjukkal, majd kérdésekre válaszolhattak, amíg el nem értek a célig. Kezdő és haladó kvízt is készítettek, hogy mindenki megtalálhassa a neki megfelelőt. A sikerre való tekintettel természetesen tervezik a folytatást jövőre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában