Jól halad

2022.08.07. 07:00

Megváltoztatja Tatabánya közlekedését a Bánhidát Sárberekkel összekötő új útszakasz

Elkészült az aluljáró szerkezetépítése, s már aszfaltozzák a Bánhidát Sárberekkel összekötő utat is. Az elmúlt hónapokban jól láthatóan haladt előre a két városrészt összekapcsoló útszakasz építése.

Sugár Gabi

Forrás: 24 Óra

Fotós: Hagymási Bence

Jól látható már a városban közlekedők számára, hogy hamarosan befejeződik a Bánhidát Sárberekkel összekötő új útszakasz építése. Már aszfaltozzák, a bánhidai oldalon a kötőrétegen dolgoznak, a sárberkin pedig már betonoznak – számolt be az aktuális helyzetről a magyarepitok.hu.

A városrészeket összekötő új nyomvonalú út építkezése is jól halad. A tervezett útszakasz a Madách Imre utca – Polacsek utca csomópontjából indul, áthalad a Dubnik-patak fölött és keresztezi a Turul utcát, majd ezt követően a vasúti híd alatt aluljáróval keresztezi a vasútvonalat és a Vízmű bejáratánál csatlakozik a Sárberki gyűjtőúthoz.

Az összekötő mintegy 824 méter hosszú lesz, 2x1 forgalmi sávos kialakítással, 6,50 méteres burkolatszélességgel és 1 méteres padkaszélességgel. Az úttal párhuzamosan egyoldali gyalog- és kerékpárút is épül, illetve a szakaszon két, egyenkét 21 méter hosszú autóbusz öblöt is kialakítanak – számolt be az internetes portál.

A két városrészt összekötő beruházás különböző részprojektjeiben a megyeszékhely, illetve az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) látja el a beruházó szerepét. A nettó 5,148 milliárd forint értékű beruházás javarészben uniós és állami forrásokból készül el, illetve Tatabánya önerőből is hozzájárul a megvalósításához.

Mindkét részprojektben az A-Híd Zrt. végzi el a kivitelezést.

Budapestet Béccsel összekötő kétpályás vasútvonal alatt kapcsolják össze a két városrészt: Bánhidát és Sárbereket. A hídon a vasúti közlekedés szempontjából fontos Budapest-Hegyeshalom vasútvonal halad át. A 2021. novemberi forgalomba helyezés előtt a vonatok egy ideiglenes pályán haladtak, melyet szintén az A-Híd alakított ki a projekt keretében. Az elmúlt időszakban zajlott a 14,7 méter szabadnyílású vasúti híd műszaki átadás-átvétele is – írta a netes portál.

Az aluljáró szerkezete monolit vasbeton „U” keretű, melyet résfalas munkatér határolással, a tartóbetétes vasúti hídhoz dilatációval csatlakozva alakítanak ki. Az utóbbi hónapokban a műtárgy szerkezetépítését befejezték és elvégezték rajta a szigetelési munkákat, valamint a közmű kiváltásokat is. Emellett még többek között az útépítési munkákhoz kapcsolódó szegélyépítéseken is dolgoztak az A-Híd munkatársai.

Ütemesebben oszlik majd szét a forgalom - A kivitelezést végző A-Híd Zrt. vállalta el a Bánhida és Sárberek városrészek összekötését biztosító több mint 800 méteres, 2x1 sávos út kialakítását egy 175 méteres közúti aluljáróval és kerékpárúttal együtt. Az önkormányzat finanszírozza a beruházást, az aluljáró kiviteli terveit pedig a Speciálterv Kft. Készítette. Egy új szerkezetű, 2 vágány átvezetését biztosító vasúti híd is elkészült, melyet az aluljáró felett, illetve annak felső részéhez kapcsolódva alakítottak ki. Ebben a részprojektben a beruházói szerepet a NIF Zrt. látja el.

Az építkezés jelentősen megváltoztatja Tatabánya közlekedését. Az ipari park felőli forgalom ütemesebben oszlik majd szét. A Turul utca egyik szakasza az idén már el is készül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában