A több mint százszoros tatabányai véradó mindenkit önzetlenségre buzdít

– Az orvosom szerint még nagyon sokáig adhatok vért, pedig egy év múlva már hatvan éves leszek – mondja Szántai Csaba, aki büszkén mutatja az elmúlt  időszakban szerzett elismeréseit. A huszonötödik, a harmincadik és az ötvenedik véradás után is járt neki elismerő oklevél, amelyben önzetlen segítségnyújtásáért mondtak köszönetet a vöröskereszt munkatársai. Eleinte azonban egészen más motiválta Csabát.

– Szép, vagy nem szép, de kezdetben csak azért mentem, mert jól esett utána meginni egy pohár sört és beszélgetni egy jót a barátaimmal. Pláne, hogy véradásért cserébe járt a szabadnap – mondta Csaba, akinek motivációja mit sem változott a második és talán még a harmadik alkalommal sem. Aztán hatalmába kerítette egy érzés. Örömet érzett, amit csak azok érthetnek meg igazán, akiknek fontos a segítségnyújtás. 

Mélyponton a véradás - A KSH adatai szerint tavaly 330 ezer 820-an adtak vért hazánkban, ami az elmúlt tíz év legalacsonyabb donoradata. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat augusztusban országos plakátkampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy a véradásról ilyenkor sem szabad megfeledkezni, hiszen az önzetlen segítségnyújtással rengeteg beteg életét lehet megkönnyíteni. A levett vérből három vérkészítményt képesek előállítani: a vörösvértejt-koncentrátumot, a trombocitakoncentrátumot vagy friss fagyasztott plazmát. Ezeket akár három különböző beteg is megkaphatja. Vért bármilyen egészséges ember adhat, aki elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét. Fontos, hogy a véradók fogyasszanak megfelelő mennyiségű ételt és folyadékot, valamint vigyenek magukkal a helyszínre személyi igazolványt, lakcímkártyát és tajkártyát.

– Sosem felejtem el a nővér arcát, büszke volt rám, hogy egyszerre három emberen segítettem. És mi kellett hozzá? Csak a karom és néhány deciliter abból, amiből literszámban van a testemben – emlékszik vissza a '80-as évekbeli történetre a tatabányai férfi, aki abban a pillanatban egy életre "megfertőződött" az önzetlenséggel. 

Hozzáállása évekkel később szépen megtérült: 1995-ben Csaba súlyosan megsérült egy frontális ütközésben és egy ismeretlen véradónak köszönhetően életben maradt. A kapott vérrel végül három hét kómát és fél év amnéziát követően felszívódtak fejében a vérrögök. Az eset csak tovább erősítette hitében, hogy jó érzés másokon segíteni. Miként fogalmaz, sosem tudhatjuk mit hoz az élet.

– A baleset óta semmi sem változott. Újra megyek véradásra és remélem, még nagyon sokáig. Pályafutásom alatt, ha mondhatok ilyet, néhány alkalommal szóltak rám a munkatársak, hogy szükség van a véremre. Általában érzek egy belső késztetést és megyek segíteni – mondta Csaba, akinek a tudat, hogy vár még rá néhány életmentő feladat, segített feldolgozni a vele történteket. Családjában süket fülekre talál, ha beszél a véradásról és annak fontosságáról. A legtöbben ódzkodnak a tűtől, így más módot találnak, ha segíteni szeretnének valakin.