Hagyományokból és disznóságokból is ízelítőt kaptak a gyerekek az oroszlányi tájház udvarán

Ha az újságíró abban a hiszemben élt, hogy a program kezdetére érkezik: tévedett. A hozzáértők ugyanis már jóval korábban nekiláttak elvégezni a munka oroszlánrészét. Alig múlt el 9 óra, de már a leölt jószág körül tüsténkedtek a segítők. Volt köztük, aki szemlélte a munkafolyamatot, de akadt olyan is, aki néhány kupica pálinkával melegítette a gyomrát. A hideg mindenesetre jót tett a friss húsnak, ám amíg el nem készült az igazi disznótoros, az asszonyok lelkesen készítették a sült vért és a tepertőkrémes falatokat, amelyekből kedvére lakmározhatott minden vendég.

Évek és a rutin - A sertés egy oroszlányi gazdától származott, és csaknem 180 kilogrammot nyomott. Súlyából adódóan hosszú órákba telt, mire disznótorossá váltak a hízó testrészei. Molnár Pál, mint sokat megélt falusi tartotta szóval a vendégeket. Azt mondja, lényegi különbség volt, hogy régen kilenc órára már minden elkészült. Pál szerint annyi disznóvágáson megfordult már az elmúlt 88 évben, amekkora egyedszámú konda nem is létezik.

Helyi általános iskolásoknak és óvodásoknak szólt a program kevésbé látványos része. Nekik Molnár Pál mesélt a különbségekről: milyen volt régen egy disznóvágás, és milyen ma. Ez elég időt jelentett, hogy a József Attila- és a Hunyadi Mátyás Általános Iskola 4. osztályos tanulói számára elkészüljenek a zsíros deszkák és a resztelt máj is. Mire mindennel végeztek, már jócskán ütött a déli harangszó. A szlovákok pedig tudták, hogy népzenei körítéssel jobban csúszik minden finomság. Mondhatni, jó ebédhez szól a nóta, és ez bizony szó szerint így történt az oroszlányi tájháznál. Szabó Istvánné Betka, a szlovák nemzetiségi önkormányzat helyi elnöke szerint egy újabb alkalom ez a hagyományápolásra, vagyis arra, hogy a fiatalok ízelítőt kapjanak a régmúlt szokásaiból. És persze a finom falatokból is.