Eperjes Károly Komáromban: „Nem érzem magam elsőfilmes rendezőnek”

– Emlékszik rá, melyik film bemutatóján járt 1999-ben Komáromban?

– Igen, akkor voltam itt először filmpremieren, a 6:3-at vetítették. Nagyon jó emlékem van róla, mert ez egy kiváló moziépület, nagyon jó volt a hang- és a géptechnikája. Így van ez most is, gratulálok!

– Milyen volt első alkalommal mozifilmet rendezni?

– Máskor is alkotótársként kezeltek és én is alkotótársként próbáltam kezelni a többieket. Nem érzem magam elsőfilmes rendezőnek. De ha mindenáron ragaszkodunk ehhez, akkor nagyon örülök, mert amikor az első filmet készítettük Bereményi Gézával, illetve Szabó Istvánnal, akkor hamvasnak éreztem magam. Ez talán most is így volt. 

– Miért tartotta fontosnak filmre vinni a szerzetesek meghurcolását, kitelepítését?

– Szerintem ez a történet a magyar Katyn. Tudnia kell nem csak a ma, hanem a jövő generációjának arról, hogy volt egy nagy traumája hazánknak a szerzetesek kitelepítésével, üldözésével, amely 1950. június 8-án éjjel kezdődött. Nekik is emléket szerettem volna állítani, ki is írtam a film végén, hogy hálásan köszönöm a túlélőknek és az elhunytaknak is azt, amit képviseltek. 

– Mit gondol, mennyiben lett volna más a világunk, ha ez a tragédia nem történik meg?

– Akkor szerintem ’56 is másképp alakult volna. Akkor a tömeg nem térről utcára, utcáról térre vándorol, hanem lett volna vezetőjük és közösséggé válhatott volna. De ezt nem tudhatjuk, a „ha” mindig nehéz történelmi megközelítés. 

– Több helyen lehetett olvasni, hogy Ferenc pápának is elküldték a filmet. 

– A pápának küldtünk egy hétperces sűrítést, egy demót. A vatikáni filmfesztiválra beneveztük a filmet, ha oda beválogatják, akkor ott meg tudja nézni, ha nem, akkor eljuttatjuk neki az angol feliratos változatot. Nem tudom, látta-e a részletet, mindenki ezt kérdezi tőlem. De erre senki nem kérdezett rá a pápánál, amikor hazánkban járt, ennél fontosabb dolgai voltak itt. 

– Gál Tamás, a komáromi Jókai Színház igazgatója a film negatív főhőse. Nem először dolgoztak együtt. 

– Először a Veszprémi Petőfi Színházban dolgoztunk együtt, de a Kaposvári Egyetemen is meglátogatta az osztályunkat, hiszen komáromi diákok is voltak köztük, Habodász István és Bergendi Barnabás. Harmadszor Sopronban találkoztunk a Peer Gyntben, negyedszer pedig meghívott, hogy rendezzem meg A vén bakancsos és a fia, a huszárt. Nagyon örültem, amikor elvállalta a szerepet, és ahogy láttam, ő is. Nem ő volt az első jelölt amikor olvastam a könyvet, többek között felkértem Reviczky Gábort, de nem tudtuk egyeztetni. Járt az agyam, hogy ki legyen az őrnagy. Tamással együtt dolgoztunk a Peer Gynt televíziós felvételén, ott történt valami olyasmi, ami engem nagyon megfogott. Közben láttam, milyen jó az Emigránsokban, akkor mondtam neki, hogy olvassa el a könyvet. Utána megkérdeztem tőle, el tudná-e képzelni magát a filmben, és boldogan mondott igent. 

– Nemcsák Károly is szerepel a filmben, akivel a futballpályáról is ismerik egymást. 

– Először a színészvilágból ismerjük egymást. Amikor a színművészetire jártunk, én voltam a sportfelelős. Karcsi a csapatunkban volt, aztán én lettem a csapat kapitánya a színészválogatottban. Lassan húsz éve átadtam neki ezt a feladatot. Karcsinak is odaadtam a könyvet, olvassa el. Kérdeztem tőle, mihez volna kedve, és Steiner őrnagyot választotta. Ez az egyik legnehezebb szerep. 

– Megyénkben is több alkalommal fociztak a színészválogatottal. Hogyan emlékszik vissza ezekre az alkalmakra? 

– Az 1994-es tatabányai pályaavató nagyon jó volt, arra mindig emlékszem. Csapó Karcsi miatt mentem el elsősorban. Nem szomszéd falubeli, de a Hanság környékéről való, agyagosszergényi, én pedig hegykői. Ő is Sopronban kezdett focizni, ahogy én is. De Annavölgyön, Komáromban és Ácson is sokszor játszottunk a színészválogatottal. 

– Focizik még? 

– Ma is voltam edzésen, a Flóri focin. Albert Flórián minden vasárnap délelőtt összekürtölte hajdan a régi focistákat, ez a hagyomány megmaradt. Az ismertebb labdarúgók közül most ott volt Szőke Pista, Szokolai László, Ebedli Zoltán. De szokott jönni Mucha József, Rab Tibor és Bánki Dodi is. Össze szoktunk jönni, ultiznak, néha bevesznek engem is, ha nincsenek meg. Eszünk egy jó kis ebédet, jól érezzük magunkat. 

– Még mindig sokan szólítják Szamócának, ez a filmet követő közönségtalálkozón is kiderült. 

– A Szamóca név Szalai Dénes tanár úrtól ered, isten éltesse, nemrég találkoztam vele a soproni premieren. A tanár úrnak valami miatt nem jött a szájára az Eperjes, pedig édesapám környékéről származik, ismerték is egymást. Szerette, ahogy parodizálok, és úgy lépett be egyszer a hálószobánkba, mint nevelőtanár, hogy: Őrült Szamócai, utánozd az X tanár urat. Ez tetszett a szobatársaimnak, ebből lett a Szamóca, majd Szami, de én nagyon örülök neki. 

Egy gazdag és termékeny életrajz - Eperjes Károly 1954. február 17-én született Hegykőn. Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Szülei, Eperjes Károly és Kertész Imelda eredetileg papnak szánták. A színészpálya előtt volt műszerész és labdarúgó is. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után – Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt – 1980-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte pályáját. 1981–82-ben a Nemzeti Színház tagja volt. 1982–1987 között a Katona József Színház színésze. 1987–1988-ban a Radnóti Színpadhoz szerződött. 1988 óta szabadfoglalkozású színészként dolgozik, ebben az évben játszotta el Bereményi Géza Eldorádójában Monori Sándor szerepét is. 1999-ben megkapta egyik leghíresebb szerepét, a Hippolyt című magyar vígjátékban. A filmben főszerepet játszott. 2008–2015 között a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója volt. 2016. március 14-én kinevezték osztályvezető tanárnak a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, osztálya 2019-ben végzett.