„A feleségem megmenti az életemet, aztán fél vesével hazajövünk Tatabányára”

Élete legszörnyűbb éve volt 2021. A Tatabányán élő Csonka Zsolt a testéből kilógó csövekkel feküdt és kelt, és próbált úgy élni, mintha ez lenne a normális. Túlélni, miközben a szervezete, tele méreganyagokkal, elkezdte feladni a harcot a vesebetegséggel szemben. Vesztes csaták sorát hozta az év, ami aztán mégis a legszebb szerelmi vallomást tartogatta. Azóta van remény és újra van jövő a család előtt.

Zsolt története négy évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen vérnyomásmérés után. A gép kora reggel 160-170-es értékeket mutatott, így az akkor 23 éves férfi elkezdte figyelni magát. A helyzet azonban nem javult. Elment orvoshoz, aki vérvételre küldte. Kiderült, hogy rosszak a vesefunkciói. Jött a biopszia, ami felfedte a bajt: a sejtek nagy része elpusztult, Zsolt veséje már csak 20 százalékos hatékonysággal működik.

Így dolgoztam és edzettem. Akkoriban úgy hajtottam magam, mint egy gép. A lányom 3 éves volt, nekem pedig el kellett tartanom a családomat.

Zsolt 16 éves volt, amikor megismerkedett az akkor 18 éves Dórival. Rögtön tudta, hogy ő az: ő lesz élete párja, a felesége, gyermeke anyja. Sokan kinevették, hogy olyan fiatalon ilyeneket hangoztat, de az idő őt igazolta. Akkor még teljesen egészséges volt, a Bánkiban tanult, mert bár gyerekkora óta fodrász szeretett volna lenni, családi nyomásra végül a gépész szakmát választotta. 

Aztán éppen csak leérettségiztem, és 20 évesen apa lettem. Belecsöppentem egy teljesen új élethelyzetbe: azonnal munkába kellett állnom és egzisztenciát kellett teremtenem a nulláról, el kellett tartanom a családomat. Nagyon sok munkahelyem volt, folyamatosan kerestem a lehetőségeket. Főként sofőrködtem, fuvaroztam.

Zsolt a diagnózis után is sofőrként dolgozott: napi 15-16 órákat, hasi dialízis mellett. Ez azt jelenti, hogy a hasából csövek lógtak ki, két liter oldatot engedett ki és vissza rajtuk, mindezt munka közben, hiszen családfenntartóként nem hagyhatta el magát.

A hasi dialízis olyan, mint egy infúzió, amit 4-5 óránként cserélni kell. Nekem napi ötször kellett dializálnom, fél órán keresztül, tehát gyakorlatilag az egész életem arról szólt, hogy hogyan, mikor tudom megoldani a kezelést, ami életben tart.

Amikor már nagyon kimerült és úgy érezte, hogy nem bírja tovább, Zsolt helyben keresett munkát. Ételszállító lett egy cégnél, igaz, fele annyi fizetésért. Egyre inkább érezte, hogy nem ez az ő útja, a helye a világban. Vett egy nagy levegőt, kockáztatott, és nekiállt megvalósítani az álmait.

Elkezdtem borbélynak tanulni Pesten. A képzés 9 hónapos volt, és az utolsó forintjaimat áldoztam rá, de tudtam, hogy ez az álmom, és hittem benne, hogy a jövőm is. 

Ahogy kitanulta a szakmát, azonnal érezte, hogy a helyén van. Hétből hat napot dolgozott reggeltől estig, de életében először volt ennyire motivált. 

Azóta két év telt el, és a mai napig imádom a munkám, ezt szeretném csinálni életem végéig. 

Zsolt úgy dolgozott, hogy vendégei közé beiktatta a dialízis félórás szüneteit, de egész nap talpon volt. Törekedett arra, hogy a saját lábára álljon, és megnyithassa a saját üzletét. Megint kockáztatott, hiszen akkoriban a pandémia miatt nem nyithatott ki, így nem tudhatta, mit hoz a jövő, csupán hihetett benne, hogy jót. Most már ott tart, hogy egy fiatalabb borbélyt is foglalkoztat. Ő maga pedig hetente 40-50 vendéget vállal.

A neheze azonban ezután jött. Zsolt állapota romlani kezdett, a méreganyagok felhalmozódtak a szervezetében, feldagadt, felvizesedett a teste, hetekig enni sem tudott. Sokat volt kórházban, ezért sok vendéget sem tudott vállalni. Kiderült, hogy a hasi dialízis már nem elég, Zsolt átkerült egy úgynevezett éjszakai dializáló gépre, ami azt jelentette, hogy este rácsatlakozott, majd 10 órán keresztül azon kellett lennie. A mozgástere csupán pár méter volt: a kábel hossza, ami összekötötte őt a géppel.

Olyan volt, mint egy börtön. Padlóra küldött lelkileg. Hatalmas teher nehezedett rám, hiszen továbbra is el kellett látnom a családomat úgy, hogy nem tudhattam, mit hoz a jövő. Közben napi 10 órát feküdtem egy gépen, és ezt a feleségemnek, meg a lányomnak is végig kellett néznie.

Zsolt azóta kórházi dialízisre jár. Ez a kezelés azonban nagyon megterheli a szívet és az érrendszert. Úgy él, hogy a mellkasából kilóg egy cső, a régi pedig a hasából áll ki. Hetente háromszor jár be: hétfőn, szerdán és pénteken 6-10 óráig kell ott lennie, hogy a nagy gépek „átmossák” a vérét és elvégezzék azt a munkát, amire a veséje már régóta képtelen. Testében most pár százalékos hatékonysággal működhet, ha ezt egyáltalán működésnek lehet nevezni, ez a létfontosságú szerv.

Nagyon nehéz időszak van mögöttem. De amikor a gödör mélyén voltam, a feleségem felém nyújtotta a kezét. Tudom, hogy ő fog kihúzni belőle.

Dóri hatalmas és meghálálhatatlan döntést hozott: felajánlotta Zsoltnak az egyik veséjét. Nem volt kérdés számára, hogy vállalja a műtétet. Mindig férje mellett volt jóban és rosszban, pedig voltak nehézségeik, volt hogy nélkülöztek, és neki hol szelídséggel, hol határozottsággal kellett a jó úton tartania gyermeke édesapját. A műtét várhatóan márciusban lesz Linzben. Dóri nagy szorgalommal készül rá. Elkezdett németül tanulni, hogy tudjon kommunikálni az orvosokkal és ápolókkal.

Látom rajta, mennyire akarja a műtétet, és hatalmas dolognak tartom, hogy megteszi értem ezt. Egyáltalán nem fél. Egy hőst látok, ha ránézek, hiszen ő menti meg az ételemet, és mindezt a legnagyobb természetességgel teszi.

A műtét előtt, még januárban Dóri és Zsolt 1 hetes kivizsgáláson esik majd át. Ha az orvosok mindent rendben találnak, elkezdhetik az előkezelést, amire azért van szükség, és azért is kell Linzbe menniük, mert nem egyezik a vércsoportjuk. Megint kockázatot vállalnak, hiszen 5 hét után mindketten egy-egy működő vesével jönnek majd haza 7 éves gyermekükhöz.

A műtét után egy teljesen új élet vár ránk. Egy egészséges és sokkal szabadabb élet. A nehezebb időkben megjártuk a poklot, de másoknak természetes dolgokat sem élhettünk át: négy éve nem voltam strandon, nem én tanítottam meg úszni a kislányomat, és folyton tervezni kellett a dialízissel is. Már el is felejtettem, hogy kell csövek nélkül, egészségesen élni.

Zsolt fontosnak tartotta, hogy megírt történetükben a végszó egy házasságról szóló, bibliai idézet legyen (Márk 10:8):

És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.

Hiszen a szó szoros értelmében ez történik velük.