2024.05.05. 15:33
5 strand is működött évtizedekkel ezelőtt Tatabányán - PODCAST
Íjaj, úgy élvezem én a strandot – hangzott el a Képes történelem negyvenhetedik részének felvezetőjében. Dallos István helytörténésszel, fotóművésszel Sugár Gabriella beszélgetett.
Ezúttal a középpontban a városi strandok voltak. Természetesen a Cseri, azaz a jelenleg Gyémánt Fürdőként működő létesítmény elődjéről mutatott képeket Dallos István. A fürdőkomplexum fejlődésének lehetünk a tanúi az 1920-as évektől kezdődően. Tiszti, altiszti medence mellett, a gyerek pancsolók építésének is tanúi lehetünk.
A Hetesi stand egykori medencéjét is megtekinthettük. A Hetes telepen az 1920-as években építhették a strandot, amely az 1960-as évek elejéig működött. A talajmozgás következtében a víz sajnos elfolyt belőle, majd tönkrement a medence.
Strandok Tatabánya múltjából
Fotók: Tatabányai Múzeum/Dallos IstvánAz Újvárosi, majd később az Oázis néven működő strand társadalmi munkával épült évekig. Végül az 1960-as évek elején adták át. Nevezetessége volt egy régi repülőgép, amelyből fagylaltot árusítottak a strandon.
Alsógallán forrásvíz táplálta az ottani medencét. Mésztelepen, a régi cementgyár mellett is volt egykoron egy strand.
Kemma.hu podcast
- Hitelezhető a vályog? Itt az ingatlanszakértő válasza!
- Üveges is és dubai is - egy ország rajong a tatabányai fagylaltért
- Megelevenednek a történelem karakteres személyiségei is +fotók
- Mi a Nintendo Switch titka?
- Schwarzenegger és Jack Sparrow is forgatott Komárom-Esztergomban - Podcast