Hagyományok

2021.12.04. 20:20

Tízéves lett az oroszlányi néptáncosok „Kalácskája”

Tizedik születésnapját ünnepelte a Bránička Szlovák Gyermek Néptánc­csoport a hétvégén a II. Rákóczi Ferenc Kultúrházban.

W. Zs.

Az eseményt az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezte, akik kezdetek óta szívükön viselik a tánccsoportok életét, biztosítva őket anyagi, valamint erkölcsi támogatásukról. A néptáncosok jelenleg 18-an vannak, de az elmúlt évek alatt csaknem 100 gyermek fordult meg a csoportban.

A gyermekcsoport rendszeresen fellép különböző rendezvényeken (Fotó: beküldött / 24 Óra)

– Szeretnénk tovább vinni a hagyományokat, a szép táncokat, énekeket, hogy a következő generáció is lássa, hogy ennyi kitartással mi mindent lehet elérni – nyilatkozta Bíró Józsefné Jucika. A csoportvezető kicsit messzebbről indítva beszélt a kezdetekről is.

Lassan ötven éve annak, hogy megalakult a II. Rákóczi Ferenc Klubkönyvtár első tánc­csoportja, amelyből később nőtte ki magát a Brána csoport, akik 15 évig táncoltak. Ők 2016-ban Za Oroslansku Kultúru díjasak lettek, és minden évben eltáncolták a szlovák bálok nyitótáncát. Belőlük született a 10. évfordulóját ünneplő Bránička.

Kalácska a Bránička

A csapat feladata a szlovák hagyományok ápolása. A közös kirándulások, a fellépések, a programok mindegyike remek biztosíték arra, hogy a kulturális mozzanatok tovább éljenek Oroszlány falusi részén. A Brána magyarul lakodalmas kalács, a kisebb tagok ebből eredően a Kalácska nevet választották maguknak. Rendszeresen hívják őket külföldre is, kétszer felléptek már Szlovákiában.

A jubileumi rendezvényen képes kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, illetve egykori egyesületi tagok, majd az ünnepi műsor keretében a jubiláló csoport is bemutatott táncokat, amelyre csaknem 2 hónapon át készültek. Végezetül összeállítás készült arról, hogyan foglalható össze az eddig működő szlovák táncegyesületek története.

A szlovák hagyományokat ápolják (Fotó: beküldött / 24 Óra)

A falusi kultúrház zsúfolásig megtelt, a szervezők süteményekkel és üdítőkkel kedveskedtek. A gyermekcsoport városi és megyei rendezvényeken is népszerűsíti a várost, tagjai szlovák ajkú települések rendezvényein is részt vesznek.

Ezek is érdekelhetik