Győztesek

2021.12.23. 07:01

Mosolygós nyereményből beszélő flamingó is lesz

Átadtuk idei Gyermekmosoly fotópályázatunk dobogósainak a nyereményeiket.

Kemma.hu

Vagyóczki Lotti, Richvalsky Tina és Tóth Nóra az anyukáikkal a szerkesztőségben

Forrás: 24 Óra

Fotó: Z. I.

Ahogy arról már beszámoltunk, lezárult idei Gyermekmosoly versenyünk első, megyei fordulója. A verseny, hasonlóan az előző évekhez, most is nagy népszerűségnek örvendett. Két korcsoportban, 0–3 éves, illetve 4–7 éves korig vártuk a gyermekek aranyos, vicces vagy éppen zsivány grimaszoló fotóját, amelyekre olvasóink szavazhattak. 

Az idén is népszerű játékra a büszke szülők rengeteg, több mint 400 gyerkőcöt neveztek be, több mint 12 ezren adtak le szavazatot, és több mint 130 ezerszer keresték fel aloldalunkat. Így alakult ki végül a végeredmény, amely szerint a picik között a 20 hónapos tatabányai Vagyóczki Lotti diadalmaskodott, a második a bakonysárkányi 11 hónapos Tóth Nóra, a harmadik pedig a 17 hónapos nyergesi Ditrich Elena Zoé lett. A kicsit nagyobbak között az első az 5 éves nyergesújfalui Richvalsky Tina, a második, Dorogot képviselve az 5 éves Elek Kevin, míg a harmadik Keréktelekiről a 4 éves Varga Alíz lett. 

Varga Alíz családja is átvette a nyereményt a szerkesztőségünkben Szűr Annamária regionális online vezető szerkesztőtől, amíg a kislány oviban volt
Forrás: Z. I. / 24 Óra

A napokban személyesen vagy a szerkesztőségünkben adtuk át a nyerteseknek a 15, 12, 10 ezer forintos Regio Játék-utalványokat, picit be is pillanthattunk mindabba, ahogy ezek a gyerkőcök bearanyozzák családjaik életét. Tina például elmesélte, hogy beszélő „flamingó teknősbékát” vesz majd a nyereményből, bármi is legyen az, miközben töviről hegyire felfedezte az egész szerkesztőséget, és azt is elmesélte, hogy apukájának is olyan gyönyörű, göndör szőke haja volt, mint neki, bár az övé már bebarnult. A Dorogon élő Kevin azt árulta el nekünk, hogy kutyás játékot szeretne a nyereményéből, bár amúgy cicája van. 

Elek Kevin is tudta már, mit szeretne a nyereményéből
Forrás: Sz. A. / Kemma.hu

A legjobb azonban azt volt látni, ahogy a kis nyertesek terveznek, ahogy szüleik csillogó szemekkel rájuk néznek, és ahogy a gyerekek egymásra. Lotti például mindenképpen szeretett volna közös képet a kis Nórival, ahogy fogják a kezüket, és ez meg is valósulhatott. Ők mutatták meg igazán, miről is szól a gyerekek mosolya és maga a Gyermekmosoly: arról, hogy szeretettel, őszinte, nyitott szívvel örülünk egymásnak. 

Így, karácsony előtt ez talán nagyobb ajándék is, mint amit az utalványokból lehet venni, és reméljük, hogy a gyerkőcök sokáig megőrzik szívükben az élményt, ahogy mások is örültek a sikerüknek.

Ditrich Elena Zoé és apukája 
Forrás: Sz. A. / Kemma.hu

Lotti és Tina még várja a voksokat

A két korcsoport Komárom-Esztergom megyei első helyezettjeire, Lottira és Tinára újabb megméretés vár: hamarosan az országos fordulóban versenybe szállhatnak a 300 ezer forint értékű voucherért az alsópáhoki Bobó Fun Parkba. Ez azt jelenti, hogy Vagyóczki Lotti és Richvalsky Tina januárban is várja majd a szavazatokat, hogy ők és családjaik nyerhessék meg a nem mindennapi főnyereményt a nagy fináléban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában