Változás

2021.12.27. 11:06

Januártól 2 helyett 3 megyei matrica: sokan csak így ingázhatnak majd az M1-esen

A Tatabánya-Óváros lehajtó a határ, aki távolabbról ingázik, az új Szárliget csomópontnak köszönhetően már csak 3 megyei matricával juthat el a fővárosba.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Bár csupán negyed tank benzin ára a többletköltség éves szinten, de aki rutinból vásárol, azt a bírság miatt nem kis meglepetés érheti. Az eddigi 2 helyett ugyanis sokaknak 3 éves megyei matricát kell majd váltaniuk, ha Budapest felé ingáznak.

Mivel nemrég még a bicskei volt az egyetlen Fejér megyéhez tartozó lehajtó az M1-es autópályán, így Fejér megyében gyakorlatilag összeért a komárom-esztergomi és Pest megyei matrica érvényességi szakasza. 2021 végéig ezért két megyei matricával ingázhat a fővárosba minden Komárom-Esztergom megyei autós.

A Magyar Közlönyben december 22-én jelent meg a friss szabályozás. Az itt szereplő táblázatból kiderül, hogy a szárligeti csomópont megépítése hoz változást januártól, miszerint Szárliget és Győrszentiván között lehet majd használni a sztrádát a Komárom-Esztergom megyei matricával.  A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján is olvasható, hogy így a Komárom-Esztergom megyei e-matrica az M1-es autópálya vonatkozásában a 48-as kilométerszelvénynél lévő Szárliget-csomópont és a 112-esnél lévő M1-M19 csomópont (Győrszentiván) között lesz érvényes január elsejétől.

Így 2022-ben azoknak, akik Budapest felől jövet Tatabánya-Óvárosnál lehajtanak a pályáról csak 2, ám akik Tata, Komárom felé a sztrádán közlekednek tovább – akár csak Tatabánya-Újvárosig –, azoknak 3 matrica fog kelleni: a Pest megyeivel legfeljebb Bicskéig autózhatunk, a Fejér megyei pedig Óvárosig szól. A Komárom-Esztergom megyei pályamatrica pedig, ahogy azt írtuk, az M1-es autópályán Szárligettől Győrszentivánig lesz érvényes szombattól.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában