Jól halad az oltások beadása Komáromban (videó)

Dr. Kreft-Horváth Loránd háziorvos, egészségügyért felelős alpolgármester az oltásról és az oltási igazolványról is beszélt.

Kemma.hu

Dr. Kreft-Horváth Loránd elmondta: jól halad az oltás Komáromban

Forrás: KTV/Facebook

Ahogy arról korábban több alkalommal írtunk, Komáromban igen súlyosra fordult a helyzet a koronavírus-járvány harmadik hullámában: dr. Molnár Attila polgármester egyre több megbetegedésről és halálos áldozatról számolt be, minden alkalommal hangsúlyozva, hogy a vírus megfékezésének egyetlen módja az oltakozás. A város közösségi oldalán vasárnap arról tájékoztattak, hogy az oltás jó ütemben halad a városban.

Dr. Kreft-Horváth Loránd háziorvos, egészségügyért felelős alpolgármester a helyi televízió riportjában elmondta, hogy jelenleg a megbetegedések nagy részét a brit mutáns okozza, ami a fiatalabb korosztályt is jobban támadja.

Hozzátette, hogy az oltások a megfelelő ütemben haladnak, a 80 éven felüliek oltása zajlik. Aki megkapta mindkét oltását, az először egy papír alapú igazolást kap, a későbbiekben pedig, a központi nyilvántartásban regisztrált adatai alapján kiállítják számára a védettséget igazoló plasztik kártyát, amit postán kap majd kézhez – magyarázta a doktor.

Az orvos arra is kitért, mi van akkor, ha valaki két védőoltás között betegszik meg. Abban az esetben, ha valaki az első védőoltás után, még az immunválasz kialakulása előtt kapja el a betegséget, az a gyógyulás után ugyanúgy megkaphatja a második vakcinát. Beszámolt arról a tapasztalatról is, miszerint akik így jártak, azok sokkal enyhébb tünetekkel vészelték át a koronavírust, mint a még nem oltott társaik.

Dr. Kreft-Horváth Loránd az influenzáról is beszélt, ami kapcsán azt mondta, bár idén visszaszorult a vírus, ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne lehetne újabb járvány, akár erősebb is, ezért továbbra is javasolja az influenza elleni védőoltást, főleg a krónikus betegeknek és az időseknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában