2021.03.06. 14:43
Ingyen visszatérítik a márciusi diák- és dolgozói busz- és vonatbérletek árát
A március 8-án érvénybe lépő szigorítások miatt döntött így a Volánbusz és a MÁV-csoport. A díjmentesség feltétele a megadott határidő betartása, és a helyi járatokra is vonatkozik.
Megoldódni látszanak a tömegközlekedéssel, vagyis az autóbuszjáratokkal kapcsolatos anomáliák: már nincsenek kimaradt járatok Oroszlány és Tatabánya között.
Forrás: Shutterstock
A Máv-csoport tájékoztatása szerint a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz visszatéríti a helyközi járatokra szóló, március havi vagy első félhavi, vagy március 1-je és március 8-a közötti érvényességgel kezdődő, illetve a március 8-át megelőzően vásárolt, és március 8-a utáni érvényességgel kezdődő 30 napos dolgozó- és tanulóbérleteket. Amennyiben az utasok ezt március 10-ig kezdeményezik, a vételárat teljes egészében, kezelési költség felszámítása nélkül visszakapják.
A március 1-je előtt kezdődő érvényességű és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának 50 százalékát térítik vissza kezelési költségmentesen. Azon településeken – Szeged kivételével – ahol a Volánbusz a helyi közösségi közlekedési szolgáltató, szintén a fenti visszaváltási feltételek érvényesek. Így Tatán, Komáromban Esztergomban és Oroszlányban is érvényes az ingyen visszatérítés.
A jegypénztárakban vagy automatákban vásárolt vonatbérletek esetében az utasok a pénztáraknál vagy ügyfélszolgálatokon személyesen vagy levélben (MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálat 1426 Budapest, Pf.: 56.) nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket. A bérlet értékét minden esetben a megadott számlaszámra utalja vissza a vasúttársaság.
A MÁV applikáción megváltott bérletek esetében az utasok elektronikus úton – az utas nevét és a bérletszámot az [email protected] címre megküldve – nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket, ez esetben a visszatérítés a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik.
A buszbérletjegyek visszaváltására – a vásárlás módjától függetlenül – pénztárakban, vagy levélben küldött kérelemben van lehetőség. Pénztári visszaváltás esetén a bérlet tulajdonosának be kell mutatnia a személyi igazolványát vagy a diákigazolványát.
A pénztárakban lehet benyújtani az online megváltott és kinyomtatott bérletekre vonatkozó visszaváltási igényeket is. Az online megváltott, de ki nem nyomtatott bérletek visszaváltását a https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas/visszavaltas linken lehet kezdeményezni a ’Vásárolt Bérletek Jegyzéke’ megküldésével. Minden egyéb formában megvásárolt bérlet visszatérítését a [email protected] címen keresztül tudják intézni.
A visszaváltás az online megváltott bérlet esetében a banki tranzakció visszafordításával történik, így mindenképpen annak a bankszámlának a tulajdonosa kapja vissza az összeget, aki megváltotta a bérletet. A mobilon vásárolt bérletet az érvényesség kezdete előtt az alkalmazásban lehet visszaváltani. Érvényességi időn belül az [email protected] elérhetőségre kérjük jelezni a visszaváltási igényt.
A HÉV járataira MÁV applikáción keresztül vásárolt bérletek árát az utasok elektronikus úton kérhetik, az utas nevét és a bérletszámot az [email protected] címre megküldve. Ez esetben a visszatérítés a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik.
A MÁV-Volán-csoport továbbra is arra kéri utasait, hogy sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus vásárlási lehetőségeket, tartsák be a közegészségügyi előírásokat. Lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket. A közlekedési járműveken, a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban is kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása. Hozzátették, hogy a vállalatcsoport a forgalomban lévő járműveit továbbra is napi szinten fertőtleníti.