A naszályi pár elárulta, mennyit isznak és hogy beszélnek a kastélyok országában

Benyó Eszterről és Lődi Péterről már két ízben is olvashattak hírportálunkon. A pár Skóciában, egy elegáns szállodában vállalt munkát 2019 őszén, így a koronavírus-járvány első hullámát a hotelben töltötték. Péter pincérként számos izgalmas történettel tért haza, többek között egy színész lánykérésének megszervezésében is részt vett. Ezúttal arra kértük a fiatalokat, szedjenek össze tíz, számukra meglepő dolgot, amit az országban tapasztaltak.

Ha szóba kerül Skócia, akkor a többségnek rögtön a skót szoknya (azaz kilt) jut eszébe! Azt viszont nem biztos, hogy valamennyien tudják, mitől olyan különleges ez a népviselet. Eszter és Péter kintlétük alatt sokat tanultak a legendás ruhadarabról, többek között azt, hogy rendkívül drága: már a bérlésük(!) is több száz fontba kerül alkalmanként! (A cikk írásakor egy font 402 forintnak felelt meg – a szerkesztő.)

Ezen felül minden ősi skót famíliának megvan a saját mintázata, amit csak a család külön engedélyével lehet felvenni.

Emellett hordani sem lehet akárhogyan a kockás ruhaneműt: a hagyomány tisztelői semmit sem viselnek alatta.

Abban mindkét fiatal egyetértett, hogy a skótok nagyon büszke nemzet mind történelmük, mind kultúrájuk tekintetében. Éppen ezért könnyű vérig sérteni őket, elég hozzá, ha valaki nemes egyszerűséggel „leangoloz” egy skótot. Ugyanígy nem szeretik a „brit” jelzőt sem!

A skót öntudat a nyelv kapcsán is megmutatkozik. Hiába beszél valaki felsőfokon angolul, a skótba bizony könnyen beletörhet a bicskája – akarom mondani, a nyelve! Így jártak Péterék is, akik a híres, Edinburgh-ben játszódó Trainspotting című filmmel trenírozták magukat, mégsem boldogultak egykönnyen: a skót kiejtés, az összemosódó és a szavak végén elnyelt hangzók sokszor ellehetetlenítették a beszélgetést.

Eszter megrökönyödve tapasztalta, hogy a skótok bizony tudnak inni – és még csak nem is lesznek különösebben részegek! Délutánonként rendszerint a „pubokban” jönnek össze a barátok, hogy egy ital mellett megvitassák a napjukat. A kínálat pedig elég változatos, ha nemzeti italokról van szó, a híres skót whisky mellett a gin-t és a sört különösen kedvelik a helyiek, utóbbiból főként a Tennent's és a Guiness márkájút.

Skóciában is népszerű a nálunk „angol reggeliként” ismert laktató, energiadús napkezdő fogás, ami tojásból, sült kolbászból, pirítósból, továbbá zabkásából és black puddingból áll (utóbbi leginkább a mi véres hurkánkhoz hasonlít.) Mindezekhez társul még a skótok nemzeti eledele, a haggis, egy belsőségekből készült sós puding-szerű fogás. Nálunk ezek külön-külön is megállnák a helyüket nemcsak a reggelizőasztalon, de akár ebédnek is.

Bár a skótok számos nép ízvilágát beépítették a saját gasztronómiájukba, a pár úgy tapasztalta, a fűszerek többnyire kimaradtak a receptekből. Ebből kifolyólag a fiatalok hazatérésük után alig várták, hogy néhány magyaros, ízgazdag fogással kényeztessék magukat!

Hogy még egy kicsit a konyhában maradjunk, Eszter mesélt a skótok tea iránti rajongásáról, ami nemcsak náluk, de egész Nagy-Britanniában jellemző! A teadélután elmaradhatatlan része a napnak, mondhatni rituálé, ahogy a reggeli mellé és az ebéd részeként elfogyasztott gőzölgő ital is.

Pétertől és Esztertől megtudtuk azt is, hogy Skócia a kastélyok országa. A gyönyörű, régi épületek közül több ma már szállóként üzemel.

Skóciában az ember szemét és a lelkét is pihenteti a rengeteg zöld: bármerre járjon az ide utazó, szépen gondozott parkokon keresztül, fákkal övezve, erdőktől ölelve vezet az útja – mesélik a fiatalok.

Munkahelyüket Péter „kulturális olvasztótégelyként” jellemezte, hiszen számos náció képviselte magát a dolgozók között, a vajdasági kolléganőn át az angol, olasz, indiai, svájci, holland és francia munkatársakig. Ez a sokszínűség jellemzi Skócia egészét.