fontos

2021.01.10. 15:30

Tatai bajnok autóversenyző tanácsai: ezek nélkül ne indulj útnak télen kocsival

Világszerte évente csaknem másfél millióan vesztik életüket közúti balesetben. A leggyakoribb okok között ott szerepel a vezető figyelmetlensége. Ez a viselkedés hatványozottan veszélyes ködös időben, nyálkás, itt-ott „jégfátyolos” aszfalton.

Petrik József

Már javában a telet tapossuk, azonban igazi arcát még nem mutatta meg, ez azonban nem azt jelenti, hogy kocsinkat nem kell felkészíteni a kemény időjárásra. Egyebek mellett erről a „felkészülésről” beszélgettünk a tatai Hernádi Lászlóval, aki nemcsak kiváló, bajnok autóversenyző, hanem fuvarozással is foglalkozik, tehát hatalmas járművek üzemeltetésében is bőven van már gyakorlata. Így a tapasztalataiból adódó jó tanácsokat érdemes megfogadni.

– A téli időjárásos autózásban a legfontosabb, hogy magunkban programozzuk át a vezetési stílusunkat és készítsük fel gépjárművünket a téli útviszonyokra – emelte ki Hernádi László. – A téli gumin kívül fontos, hogy az ablaktörlő lapát is megfelelő állapotban legyen, és a nyári szélvédőmosó folyadékot is cseréljük le. Ezen túl érdemes jégkaparóval, jégoldó spray-­vel is felszerelnünk.

A rutinos sofőr hangsúlyozta, hogy az abroncsok légnyomásának ellenőrzése is lényeges, mert az a hideg hatására csökken. Ezért a gumik károsodhatnak és nem biztosítanak megfelelő tapadást.

– Lehetőleg legyen az autóban egy kisebb lapát és egy kis vödörben só – jegyezte meg beszélgetőpartnerünk. – Nem árt, ha egy meleg takarót is bekészítünk. Szoktam javasolni, hogy legyen egy kényelmes cipő, amelyben jól mozog a lábfejünk, és ne hótaposóban, illetve tűsarkú csizmában vezessünk.

Párás, ködös időben nem csak a látási viszonyok romlanak, hanem a felületek tapadása is. Ilyenkor általában nem vizes az úttest, hanem egy nyálkás réteg alakul ki rajta. Ez pedig még egy kiadós eső áztatta aszfaltnál is rosszabb.

– Ha van ABS-rendszer az autóban, akkor is érdemes kipróbálni a fékezést. Ekkor azt érzékelhetjük, hogy milyen az, amikor az ABS elkezd dolgozni, és úgymond rugdal a pedál. Emellett biztonsági okokból tartsuk meg a követési távolságot. Az útviszonyoknak megfelelően válasszunk sebességet, és csak belátható útszakaszon előzzünk.

Ezek is érdekelhetik