Koronavírus: az új helyzethez igazítják a záróvizsgákat a győri egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem is átállt a digitális oktatásra. Megyénkből az intézményben mintegy ezerhatszáz hallgató végzi tanulmányait.

S. G.

Forrás: Shutterstock

A járvány második hullámának érkezésével ismét több intézkedést rendeltek el a campus területén. Átálltak az online oktatási formára a nappali és levelező szakon. A szorgalmi időszak hátralevő részében a hallgatók az egyetem oktatási épületeiben csak akkor jelenhetnek meg, ha szakdolgozat, diplomamunka vagy doktori disszertáció miatti konzultációra, vagy mérésre érkeznek, záróvizsgán vesznek részt, illetve szakmai gyakorlaton – derült ki az egyetem honlapján olvasható körlevélből.

Az intézményben a záróvizsgákat is az új helyzethez igazítják: a hallgatónak ezeken meg kell jelenniük, azonban a bizottsági tagok egy részének távjelenléte megengedett. Fontos, hogy a bizottság elnöke és a jegyzőkönyvvezető személyesen legyen jelen. A korábban kiadott tanévi időbeosztások maradnak érvényben.

A körlevélből az is kiderült: a félévre felvett, kötelezően előírt testnevelésórákat a veszélyhelyzet időszaka alatt felfüggesztik. Ha valaki öt alkalmat már regisztrált, a felvett követelményt elfogadják.

Kihalt kollégiumok

A kollégiumokat is el kellett hagyniuk a hallgatóknak. A Széchenyi Egyetem két épületében 2600 hallgató él a szorgalmi időszakokban, a Komárom-Esztergom megyéből felvételt nyert hallgatók nagy többsége is. Nekik is ki kellett üríteniük a szobáikat a napokban, a két épületben csak a szakmai gyakorlaton és duális képzésben résztvevő hallgatók, az egészségügyi területen munkát teljesítők, a külföldiek és az egyéni méltányosságban részesülők maradhattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában