Szabadság és költőpénz a festményért: az őrmestert is lenyűgözte az esztergomi festő

Lágyan csordogáló patak, égig meredő templomtorony, Dunakanyar. Csak néhány példa Mitter Lajos alkotásai közül, melyek több száz lájkot gyűjtöttek össze a Facebookon. Egytől egyig kifinomult technológiára vallanak, mindez pedig nem véletlen.

– Nyolcéves koromban kezdtem el festeni, persze korábban is kezembe vettem ecsetet. Nővérem férje, Demény Tamás szenzációs kézügyességgel rendelkező ember. Ha rajzolt valamit, akkor én lemásoltam. Aztán keresztapám felfedezte a tehetségem és meglepett egy nagyon komoly olajkészlettel. A mai napig őrzöm ezt az ajándékot – idézte fel gyermekkori emlékeit.

Mitter Lajos Esztergomban nőtt fel, a József Attila Általános Iskola után a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolában, illetve a Hell József Károly Műszaki Szakközépiskolában technikusi képesítéseket szerzett. Több évtizeden keresztül az Északdunántúli Áramszolgáltaltató Rt.-nél, (mai nevén: E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.) dolgozott, ám azért volt ideje alkotni.

– Amikor az ÉDÁSZ-ból E.ON lett, akkor a Móricz Zsigmond úton kaptunk vadonatúj épületet. Megbeszéltem a főnökömmel, hogy szeretném kidíszíteni a falakat. Elkészítettem 15–20 festményt, volt közöttük olyan, amit frissen bevittem az irodánkba. Ám nem volt ott sokáig, mert egyik kollégámnak megtetszett és elkérte tőlem – fűzte hozzá.

2016-os nyugdíjba vonulását követően egyre többet hódolhat a hobbijának. Mivel a Kis-Duna sétányon nőtt fel, így elsőként a Dunáról készített egy sorozatot, majd az öreg épületek fogták meg őt.

– Autodidakta módon folyamatosan képeztem magam, több technikát is kipróbáltam. A pasztell képeket szeretem, az akvarelleket viszont kevésbé, mert nagy művészi tehetséget igényel az, ha valaki harminc-negyven vonalból akar kihozni egy olyan képet, ami az általa elképzelteket ábrázolja – mondta.

Saját bevallása szerint, mivel nem mindig jut ideje a művészetre, így egy-egy festménye két-három hétig készül, és úgy véli, egy kép csak akkor lesz kellően hangulatos, ha megvan a mélysége.

– Sokan kérdezik, hogyan festek erdőt? A válasz egyszerű. A legtávolabbi fát örökítem meg először, és lehet, hogy a végén csak egy ága látszódik, de így hangulatosan és térben tudom ábrázolni a látottakat. Ha például folyót, patakot festek, akkor ott először a medret, majd a köveket viszem vászonra és végül egy teljesen híg réteg kerül rájuk. Az felel meg a víznek – tette hozzá.

Mitter Lajos szerint sokan elfelejtik, hogy honnan, melyik irányból jön a fény. Megjegyezte, nem mindegy, milyen szögből fényképezzük le az adott épületet, a jó össz­hatás érdekében környezetet kell neki teremteni, amiből vagy kitűnik, vagy egységként beleolvad. Ha ez nem jön össze, akkor jön a fantázia, ami szintén kellő mozgásteret ad.

– Három lényeges dolog van: a térhatás, a fény és a megfelelő technika. Ha ezeken túl az embernek van ecsete, festéke, vászna és egy kis kézügyessége, akkor már tud képet festeni. Ilyen egyszerű – jelentette ki.

Mitter Lajos jelenleg az esztergomi templomokról és kápolnákról készít sorozatot. Megjegyezte, anyaggyűjtés közben rájött, hogy minden épületnek megvan a története. Így amikor egy festményét közzéteszi az interneten, akkor néhány soros ismertetőt is mellékel hozzá. Ezeket sokan szeretik.

– Tősgyökeres esztergomiként a Duna az egyik kedvenc témám. Persze előfordul, hogy megörökítem a naplementét és készült már képem a Prédikálószékről látható Dunakanyarról, sőt a bokodi horgásztóról is, de nekem Esztergom az első. Tele vagyok tervekkel, így amíg bírom erővel és festékkel, addig biztosan alkotni fogok – zárta gondolatát.

Sorkatonai szolgálata alatt a laktanyában is festett

Mitter Lajos elmondta azt is, hogy a kötelező sorkatonai szolgálata alatt is alkotott, a laktanyában géptávírászként dolgozott, és amikor nem jött telex, akkor gyakran kezébe vette a képzőművészetben használt eszközöket. Beszerzett egy tizenkétszínű pasztellkrétadobozt is és némi próbálkozás után arra is rájött, hogy a rendelkezésre álló alapszínekből szinte bármelyik árnyalatot elő lehet állítani. Elmesélte, hogy az egyik őrmester megkérte, fessen neki egy sziklás tengerpartot ábrázoló képet. Amíg el nem készült a remekmű, addig nem kellett szolgálatba mennie, továbbá egyéb kiváltságokat is kapott, persze azért valamelyest lassabban dolgozott, hogy minél tovább tartson a „jólét”. A végeredmény gyönyörű lett, ezután az alhadnagy is rendelt tőle egy festményt, amiért cserébe három nap szabadságot, költőpénzt és egy üveg pálinkát is kapott.