múltidéző

2020.11.30. 07:00

Ki ismeri fel őket? 56 éve ők halásztak ilyenkor az Öreg-tóban

Az Öreg-tavi lehalászás 56 évvel ezelőtt is fontos eseménynek számított, amelyekről hoztunk egy galériát.

Kemma.hu

Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Az Öreg-tó lehalászása minden évben kiemelkedő eseménynek számít Tata és környéke életében. Az egész évben tenyésztett halállományt egyben merítik ki a vízből, és erre minden évben tömegek kíváncsiak. Idén a koronavírus-járvány miatt rendhagyó volt az esemény, a hagyományos tatai látványhalászat elmaradt. Ehelyett a kerítő módszerrel a Vecserei zsiliptől egészen a várárokig terelték a halakat, onnan emelték ki őket munkagéppel.

Manapság a hagyományos módszert ötvözik a modernnel, 56 évvel ezelőtt még azonban jórészt kézi erővel szedték ki a tóból a halakat. Természetesen a Dolgozók Lapja is írt az akkori eseményről. Az 1964. november 14-i szám így írja: „Harminckét halász dolgozik most a ban a nagy kérítőhálókkal. Munkájukat ötletes, új halkiemelő elevátorok segítik. Egy kis kötélpályán vaskosárban „utaznak” a halak a partra.” Mint a beszámoló hozzáteszi, az első nap eredményei kedvezőek és ígéretesnek mutatkoztak: száz mázsával több jutott a hálókba, mint előző évben.

A Fortepan akkor készült fotóiból hoztunk egy válogatást .

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában