Az ingázóknak is kell negatív teszt Szlovákiába

A Szlovákia felé ingázók sem mentesülnek a tesztelés alól, de rájuk más szabályok vonatkoznak, mint a beutazókra.

K. D.

A szlovák határon szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd az érkezőket

Forrás: Szlovák Rendőrség

Magyarország, Csehország, Ausztria és Lengyelország a vörös országok közé fog tartozni, vagyis csak negatív teszttel lehet majd onnan belépni Szlovákiába – derült ki a központi válságstáb tájékoztatójából. Igor Matovič kormányfő és Roman Mikulec belügyminiszter arról is beszélt, bizonyos határátkelőkön lehetséges lesz majd megszerezni a tesztet, de fizetni kell érte.

Az ingázóknak is lesz kötelező tesztelés, de minden második héten elég, valamint ők az ingyenes tesztelőállomásokat vehetik igénybe. Ha megvan az eredmény, szabadon mozoghatnak a határon. A belügyminiszter hangsúlyozta, a pontos intézkedésekről még tárgyalnak.

Martin Klus, a szlovák Külügyminisztérium államtitkára arról beszélt, a határátkelőkön tesztelés csak szerdán kerül napirendre a központi válságstáb ülésén. A felvidékiek már használhatják a nemrégiben megnyílt, ingyenes mobil tesztelőállomást Észak-Komáromban, amely hétköznapokon 12-től 20 óráig van nyitva. A mintavételi hely a Szövetkezet utcában található.

A következő országos tesztelés két hét múlva lesz, azokban a városokban és községekben, ahol a fertőzöttek aránya 1 százaléknál magasabb volt a legutolsó tesztelésnél. Már nem egész járásokat teszteltek, hanem konkrét településeket. Matovič szerint körülbelül 500 községről és 5 kisebb városról lehet szó. A központi válságstáb javasolta azt is, hogy ha a mostani szükségállapot véget ér, akkor azt további kilencven nappal hosszabbítsák meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában