beruházás

2020.10.08. 14:00

300 millió forintos támogatásból kívül-belül megújul a kisbéri plébánia

Kívül-belül teljesen megújulhat a kisbéri plébánia épülete a kormány 300 millió forintos támogatásának köszönhetően. A munkálatokat a napokban elkezdik és a tervek szerint 2021 novemberében már birtokba is veheti az egyházközösség az épületet.

Goletz-Deák Viktória

Hosszú évek munkájának köszönhetően elkezdhetik a kisbéri plébánia épületének felújítását. Képünkön Sinkovicz Zoltán polgármester, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Magyaros László, Kisbér plébánosi kormányzója és dr. Veres András, győri megyéspüspök. 20201007_Kisbér_fotó:Zantleitner Ingrid_Komárom-Esztergom Megyei 24 Óra

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A városközpont rehabilitációjának keretén belül újulhat meg teljesen a római katolikus plébánia épülete. A szerdai sajtótájékoztatón Sinkovicz Zoltán polgármester elmondta, hogy ezzel folytatódik az a munka, amelynek köszönhetően egy szebb, élhetőbb városközpont jön majd létre. Kiemelte, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplom felújítása már javában zajlik, és hosszú évek munkájának eredménye, hogy most a hozzá tartozó plébánia épülete is megújulhat.

Dr. Veres András győri megyéspüspök arról beszélt, hogy miért is fontos egy városnak a temploma.

– Egy olyan településen újulhat meg mind a templom, mind a plébánia, ahol minden bizonnyal sokáig fog még plébános, pap a község szolgálatában állni. Hiszen nemcsak Kisbér, de a környező települések egyházközségi feladatait is a kisbéri plébánia látja el. Ezért az épület felújítása és működése nem csak a városra, de a környékre is kihatással van – magyarázta a győri megyéspüspök. Hozzátette: ha egy településen nem működik a vallási közösség, akkor az a település elsorvad, elhal. Ezért is fontos, hogy ápoljuk, vigyázzuk és megóvjuk azt.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő szerint az egyházi ingatlanok állapota tükrözi a közösség lelki állapotát is.

– A plébánia Kisbér első kőépülete volt, amelynek megóvása nemcsak az egyház, hanem a város érdeke is. A felújítás előkészítését nehezítette, hogy ez egy nagyon bonyolult szerkezetű épület, ami ráadásul országosan védett. Így a tervezés során szigorú szabályokat és előírásokat kellett betartani. De úgy gondolom, hogy nagyon csodálatos tervek készültek – mondta a képviselő.

Magyaros László, a római katolikus egyház kisbéri plébánosi kormányzója elmondta, hogy a tervek szerint 2021 novemberére fejeződhet be a felújítás. – A felújításra a magyar állam 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adott. Míg a tervek elkészülésének 10 millió forintos költségét az egyházmegye finanszírozta – árulta el László atya.

A legrégibb kőház

A plébánia épülete Kisbér első kőépülete volt, amit az 1720-as években építettek. Először fogadóként működött, ezt vásárolta meg gróf Batthyány Tódor abból a célból, hogy egy plébániát alakítson ki belőle. Az épület állapota az elmúlt években annyira leromlott, hogy 2009-ben kiköltözött belőle a plébánia. – Az alsó szinten két közösségi termet, konyhát, irodát és mosdókat alakítanak ki. Itt tarthatunk egyházi programokat. Az emeleten pedig a plébános lakrésze, illetve egy vendégszoba és egy hozzá tartozó lakrész lesz kialakítva – magyarázta a kisbéri plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában