új dal

2020.09.27. 15:30

A komáromi Jótündér főhajtás a város előtt (videó)

Színész és énekes. Gyermekkora óta színpadon tevékenykedik a felvidéki származású Mészáros Tamás, aki nemrégiben jelentette meg legújabb dalát, a kilencvenes évek nagy slágerének feldolgozását, a Jótündért. Az újdonság videó­klipjében a szívének kedves város, Komárom számos szeglete feltűnik.

Raffael Veronika

Forrás: Beküldött

– A művészet útjára 2005-ben, az István a király című rockopera szereplőjeként léptem. A színészet hatalmas élményt okozott, így már akkor eldőlt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Nem sokkal később a komáromi Magyarock Dalszínház tagja lettem, viszont zenészcsaládból származó fiúként a zene sem áll távol tőlem. Rögtön abban az évben beiratkoztam az Észak-Komáromi Zeneművészeti Iskolába, ahol ének-zongora tagozatra jártam – emlékezett vissza a kezdetekre Mészáros Tamás, aki azóta 2013-tól kezdődően a színészet mellett szólóénekléssel is foglalatoskodik.

– Egy véletlen folytán – bár a véletlenekben egyáltalán nem hiszek – találkoztam Velena István szerzővel, aki elindította bennem a gondolatot: mi lenne, ha saját produkciót alakítva szólóénekesi karrierbe kezdenék? Nem sokkal később megjelent első albumom, mely a maga 15 slágerével a Hallgass rám címet kapta. 2015-ben jött a második album, az Itthon vagyok, azóta pedig minden évben egy-egy kislemezzel jelentkezem – árulta el a pop-rock énekes, aki hozzáfűzte: legújabb slágerének ötlete is a számára nem létező véletlennek köszönhető.

– Évekkel ezelőtt megismerkedtem Szolnoki Péterrel, a Bon-Bon együttes énekesével. Mára már barátsággá formálódott ismertségünk elején derült ki, hogy Peti is a Felvidékről származik. Számos dologról ugyanúgy gondolkodunk, mint például, hogy nincsenek határok, a zene mindenkit összeköt. Duba Gábor szövegírói segítségével tavaly jelent meg a Szóljon egy dal című szerzeményünk, melyben erről az összetartozásról éneklünk duettet – emlékezett vissza Tamás, aki szerint egyik lépés a másikhoz vezetett, hiszen idővel így kerülhetett kapcsolatba a Bon-Bon másik tagjával, Török Tamással.

– Tomi a Bon-Bon előtt tagja volt a nagy sikerű Azok a fiúk nevezetű együttesnek, akik a legfrissebb dalomnak alapokat adó Jótündért a kilencvenes évek elején adták ki. Az eredeti dalt leporoltuk, újragondoltuk, és mai külsőt adtunk neki. A videóklip nem jöhetett volna létre Komárom városának támogatása nélkül, mely számomra megtiszteltetés, tőlem a város felé pedig főhajtás. Habár nem innen származom, minden ideköt. Régen az iskolás évek, ma dalszínházi próbák csalogatnak vissza-vissza a városba. Csodás emlékek kötnek ide – mesélt a dal születésének apropóiról Mészáros Tamás, aki hozzátette: a feldolgozás létrejöttének szomorú apropója is van.

– Miklós Tibornak, a dalszöveg írójának és Szerdahelyi „Skatz” Lászlónak, a dal énekesének állítunk ezzel emléket, akik ma már nem lehetnek köztünk. Ők a magyar zenei élet ikonikus alakjai, méltóképp lehetnek példaképek az iparban tevékenykedők számára. Magam is szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen emberekkel dolgozhattam együtt – árulta el a színész-énekes.

A videóklipben a történetek helyszínéül szolgáló Komárom több helyszíne feltűnik: a Dunát átívelő híd és a színes épületekkel körbevett főtér is. A mindennapokat idéző történetben Tamás a dal középpontjában szereplő tündért kergeti, akit ezúttal a Magyarock Dalszínházból ismert Kuczmann Ágnes testesít meg.

Komáromi slágerek

A városi rangot biztosító oklevelet a második országépítő király, IV. Béla, 1265-ben április 1-jén adta át az akkori település, a komáromi vár urának. Erre az alkalomra forgattak egy négy részes dokumentumfilmet, melyet Koltay Gábor filmrendező, Komárom dísz­polgára készített a több mint 750 éves város múltjáról és jelenéről. Az elkészült filmet két éve novemberben mutatták be a Jókai Moziban. A kerek évforduló alkalmából felkérték a Magyarock Dalszínház tagjait – köztük Mészáros Tamást is –, hogy énekeljék el Komárom új himnuszát, amely a Megcsillan a fény címet kapta.

– Ágin kívül négy másik színésztársaimmal – Tar Gabriellával, Tihanyi Dániellel, Enyingi Zsófiával és Bene Zoltánnal – érkezett hozzánk a célzott felkérés, melyben mindenki nevében mondhatom azt, hogy örömmel vettünk részt, megtiszteltetés volt számunkra részt vállalni a nagy volumenű projektben. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a társulat, ahol lehet, mindenhol előadja a dalt – mesélte visszaemlékezve Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában