Fejlesztés

2020.07.05. 15:29

Családi nappal egybekötve avatták fel a máriahalmi teret

Dr. Völner Pál az átadón többek között arról beszélt, hogy örömteli esemény, amikor egy helyi közösség a kitartása révén megvalósíthat egy fontos projektet.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Családi nappal egybekötve avatták fel a község központjában található park mellett kialakított teret és a Szomori út megújult szakaszát: az ünnepségen dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Murczin Kálmán polgármester és Murczin Szilvia alpolgármester vágta át a nemzeti színű szalagot.

Dr. Völner Pál az átadón többek között arról beszélt, hogy örömteli esemény, amikor egy helyi közösség a kitartása révén megvalósíthat egy fontos projektet. A Magyar Falu Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kapcsán úgy fogalmazott: fontosnak tartják, hogy a legkisebb települések is pályázati lehetőséghez jussanak és azt, hogy élhetőbbé váljanak a falvak. Méltatta Murczin Kálmánt és örül, hogy elkötelezett vezetősége van Máriahalomnak.

 

A polgármester felidézte, hogy 2006-ban választási programjának céljai között szerepelt a korábbi szeméttelep felszámolása. A helyén több évnyi áldozatos és fáradtságos munka eredményeként egy olyan közpark jött létre, ahová szívesen járnak kikapcsolódni, játszani a helyi kisgyermekes családok, sőt a környékbeli településen élők is gyakran látogatják a helyszínt.

A Belügyminisztériumi pályázaton elnyert 12 millió forint támogatásból és némi önkormányzati saját forrásból egy igazi többfunkciós teret hoztak létre a park mellett. Egyrészt a nagy helynek köszönhetően a buszok is könnyen megfordulhatnak ott, másrészt a térkővel borított területen rendezvényeket is tarthatnak.

További részletek a 24 Óra július 6-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában