A tatabányai irodalomtörténész a Kossuth-díjas Gáll István munkásságát kutatja

– Miért választotta ezt a hivatást?

– Gyerekként sokat olvastam, később kevesebbet, mígnem a gimnáziumban egyszer megbetegedtem. Egyedül voltam otthon, unatkoztam. A polcról lekaptam Jack Kerouac Úton című könyvét. Ezt követően alig tudtam letenni a különböző köteteket. Később angol és magyar szakra jelentkeztem, ez utóbbira vettek fel. Persze még akkor sem nagyon tudtam, milyen irányba menjek tovább.

– Újságíróként is dolgozott egy ideig.

– Igen, egyetemistaként gyakornok voltam a 24 Óránál. Az is szóba került ekkor még, hogy újságíró leszek. Aztán a diploma megszerzése után lapszerkesztő, és az online lap, a kemma.hu szerkesztője is voltam.

– Aztán váltott. Miért?

– Az egyetem alatt nagyon megtetszett a kutatás. Déry Tiborról és Örkény Istvánról is jelentek meg írásaim. A későbbi könyvem is ebből táplálkozott. Sok írót kedvelek, de ami leginkább foglalkoztat, az az 1940-es évek végétől az 1960-as évekig terjedő korszak. Ez elég vészterhes időszak volt, és úgy érzem, még mindig vannak feladataink, hogy az ekkor élt írók, költők, akik közül sokan a történelem viharában perifériára kerültek, visszaállhassanak méltó helyükre. Ezért vállaltam fel Déry mellett Gáll irodalmi munkásságának bemutatását is.

– Ez olyan, mint egy nyomozás, nem?

– Pontosan. Már az egyetemi éveim alatt rábukkantam két korábban nem publikált kéziratra. Gyurkó László író hagyatékában egy levélre, amely addig elkerülte a kutatók figyelmét. Örkény írta Aczél Györgynek, az ország akkori kulturális irányítójának. Déry hagyatékában is leltem egy érdekességet: Aczél írt 1969-ben egy dörgedelmes levelet Dérynek, amiért ő egy televíziós interjúban az akkori kultúrpolitikáról nem éppen optimistán nyilatkozott. Bár igazából tisztelték egymást, Aczél emiatt mégis megdorgálta.

– Ez a két különlegesség meghatározó élmény lehetett.

– Tanáraim biztatására ezért a mesterképzés után doktorira mentem, ahol már a Déry-téma volt a középpontban. Ezt követően kezdtem el dolgozni a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, majd az ELTE bölcsészkarára kerültem. Ott tanítok ma is. E mellett a munka mellett valóban tudok nyomozni, kutatni is. Olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek érdekelnek.

– Az ösztöndíj átadásakor elhangzott, hogy Gáll István (1931–1981) írói hagyatékát szeretné feldolgozni. Miért őt választotta?

– Egyetemistaként olvastam először a könyveit, de már jóval hamarabb tudtam róla, hogy élt egy tatabányai kötődésű író, akit majdnem ugyanúgy hívnak, mint a bányamérnök Gál Istvánt (1917–1979). Ez annál is inkább mulattatott, mivel gyerekkoromban a Gál lakótelepen laktunk. Az egy és a két „l”-es Gálokat még korukban, Tatabányán is sokszor összekeverték. Gáll István Kossuth-díjas író volt, aki Budapesten született, de Felsőgallán töltötte ifjúkora egy részét. Tatára, majd a mai Árpád Gimnáziumba járt, ahonnan 1950-ben eltanácsolták. Több helyi vonatkozású regénye és novellája jelent meg. A fővárosba 1955-ben költözött, előtte határőrként dolgozott. Izgalmasnak találtam a feladatot, hogy vele foglalkozzam.

– Tud konkrét esetet is, amikor összetévesztették őket?

– Volt olyan ünnepi program, díjátadás, ahol a ceremóniamester is azt hitte, hogy a felolvasott Gáll István a sorok között helyet foglaló bányamérnök. Amikor felkérte, hogy fáradjon ki átvenni az elismerést, mindketten felálltak, pedig csak az írónak kellett volna. A közös név sok kínos pillanatot okozhatott.

– Az író nem sokáig élt utána városunkban. Merre kezdte el a kutatást?

– Az 1950-es években a fővárosba költözött. Leghíresebb könyve az 1976-ban megjelent A ménesgazda. Filmet is készítettek a regényből. Ekkor kapott Kossuth-díjat. Az öreg című regénye Tatabányán játszódik, ezt 1975-ben írta. A hatvanas évek elején két évre visszatért városunkba, ekkor született a Csapda című 1966-os regénye. Újraolvastam az írásait, majd közgyűjteményekben kezdtem el kutatni.

– Milyen kiadvány születik majd?

– Olyan, életutat bemutató könyvet szeretnék, amelynek a középpontjában a művek állnak. Fontos a párhuzam, és különösen hangsúlyos lesz benne a Gáll István által megrajzolt Tatabánya-kép. Esszészerű, olvasmányos írást tervezek. Év végére szeretnék elkészülni a kézirattal.

Kutatás az írói hagyaték után

– Kutatásaim alatt eljutottam Vámos Miklós íróhoz is, akinek barátja, illetve mestere volt Gáll István. Kedvelték egymást – mesélte dr. Reichert Gábor, majd így folytatta: – Vámos egy könyvében úgy említette: Gáll István, az Ember. Nem volt gyermeke, és Vámos mellett más íróknak is segítette az indulását, ezért kaphatta ezt a jelzőt. Gáll felesége, Vera néhány éve halt meg a fővárosban. Egy könyvet is írt a közös éveikről. Gállnak van egy öccse is, aki 1935-ben született, de sajnos nem tudtam még rábukkanni. A felsőgallai Péch Antal szakközépiskolával szemben éltek egy házban, amelyen ma emléktábla található. Ide már többször becsengettem, de sajnos eddig nem nyitottak ajtót. Fontos lenne, hogy megtaláljam a testvérét, mert Gáll írásainak egy része fellelhető közgyűjteményekben, de az írói hagyatéka egyelőre nem került elő. Gáll 51 évesen halt meg. Furcsa ízületi betegsége, Bechterew-kórja volt. Folyamatosan romlott a fizikai állapota, egy este pedig megpróbált egy villanykörtét kitekerni, de leesett a székről. Ez okozta pár napon belül bekövetkezett halálát.