felújítások

2018.11.22. 07:24

Katolikus iskolából közösségi ház lesz Súron

A súri képviselő-testület korábbi döntése alapján az önkormányzat már megvásárolta azt az ingatlant, mely eredetileg katolikus iskolának épült, majd évtizedekkel később magántulajdonba került.

P. P.

A tervek szerint volt iskolaépületet olyan közösségi házzá alakítják át, ahol turistákat is tudnak majd fogadni. Az elképzelések megvalósításához csaknem hatmillió forintot nyertek a napokban. Ez az összeg biztos, hogy nem fogja fedezni az összes költséget, ezért kiegészítik majd.

Valószínűleg nem lesz erre szükség az Árpád utca felújítása során, ahol több mint százötven folyóméter hosszúságban már befejeződött az úttest aszfaltozása, de hátra van még a vízelvezető árkok betonelemekkel történő kiépítése mind a két oldalon. Ennek átadását még a karácsonyi ünnepek előtti napokra tervezik.

Ennél hamarabb is megtörténhet a központban található Szabadság téren kialakított új buszforduló és megállóhely forgalomba helyezése. Utóbbi térkövekből készült, az előbbi pedig 4,5 méter szélességben aszfaltból, hogy a csuklós autóbuszok is használni tudják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában