felújítás

2018.11.19. 07:54

Felavatták a korszerűbb művelődési házat Somlón

A korábban külső korszerűsítésen már átesett vértessomlói művelődési ház belülről is megszépült.

K. D.

A felújítás apropójából szervezett rendezvényen Igó István polgármester méltatta a kivitelezők, Batin Zoltán és Batalka Attila munkáját, majd köszöntötte a pénteki átadó ünnepségen részt vevőket, köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt és Szennay Istvánt, Várgesztes és Vértessomló jegyzőjét.

A település a Belügyminisztérium kistelepüléseket támogató pályázatán nyert el több mint másfél millió forintot, amelynek segítségével, és önkormányzati hozzájárulásból kicserélhették a régi típusú gázkazánt, a radiátorokat, valamint a női vizesblokkot is teljes egészében fel tudták újítani. A művelődési házat a település minden lakója ismeri, és csaknem ennyien használják, hiszen rengeteg egyesületnek ad otthont az épület. A tánccsoportok, tűzoltók csapata, a dalkör itt gyűlik össze, a horgászok, vadászok közgyűléseinek ugyancsak állandó helyszíne. A helyi televízió stúdióhelyiségét szintén a művelődési házban rendezték be. Korábban itt kapott helyet a könyvtár, gyakran tartottak mozidélutánokat is. A somlóiak érdekében igyekeztek minél praktikusabbá, komfortossá tenni az intézményt.

A vértessomlói táncosok produkciója után Czunyiné dr. Bertalan Judit elmondta: a település régi vágya volt a művelődési ház fűtésrendszerének korszerűsítése, amelyet az összes civil szervezet második otthonaként használ. Hozzátette, a megújult rendszernek köszönhetően a fenntartási költségek is jelentősen csökkennek majd, így a beruházásra fordított összeg rövid időn belül megtérül. Arra is kitért, a következő esztendő egyik célkitűzése lehet, hogy Vértessomló belső, és a környező településeket összekötő külső útjai új, tartós burkolatot kaphassanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában